Megsértődött, barátját leöntötte abszinttal, majd felgyújtotta

2017.04.12. 08:57 Módosítva: 2017.04.12. 09:04

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy elfajult buliban felgyújtotta a barátját. A barát nem akart segítséget, mert ellene meg körözést adtak ki.

Az ügyészség közleménye szerint az akkor még 19 éves férfi hasonló korú társaival bulizott 2016. július 30-án, Szőregen egy házibuliban. Rengeteget ittak, majd elindultak Szeged belvárosa felé, ahova magukkal vitték az el nem fogyasztott szeszesitalokat is, köztük egy 70 %-os alkohol tartalmú abszint fajtájú italt is.

Szeged belvárosában a társaság tovább italozott, amikor is a vádlott és a sértett között nézeteltérés támadt abból kifolyólag, hogy a sértett nem vett üdítőt a férfinak. Az ügyészség szerint

a vádlott a padon félmeztelenül ülő sértett nyakára és hátára a fél literes üvegből mintegy 2 dl mennyiségű abszintot öntött, majd az öngyújtóval meggyújtotta.

Az alkohol végig folyt a sértett felsőtestén, azonnal meggyulladt és égni kezdett. 

Szerencsétlen férfi megpróbálta előbb kezeivel, majd a földön hemperegve eloltani a lángot, illetőleg a társaság többi tagjai is odafutottak és kezeikkel, valamint egy ott levő széttört dinnye levébe a sértettet beleforgatva szintén megpróbálták az égő abszintot eloltani. Ez végül mintegy 30 másodperc múlva sikerült nekik, míg a vádlott végignézte mindezt, de az oltásban nem vett részt.

Társai a fájdalomtól üvöltöző sértetthez mentőt akartak hívni és egy szökőkútban hűtötték a megégett bőrét, a segítségnyújtásról a sértett azonban elzárkózott és a helyszínről elfutott, mert egyébként is „más okból kifolyólag körözés volt ellene kiadva”.

Végül három nap múlva egy igazoltatás során a rendőrök észlelték rajta az égésnyomokat és vitték el őt orvoshoz. A vádlott által használt abszint és annak a sértetten történő meggyújtása alkalmas volt arra, hogy a sértettnek a ténylegesen okozott sérüléseken túlmenően életveszélyes sérüléseket is okozzon, amelyek azonban azért maradtak el, mert a sértett segítségére siető társainak viszonylag rövid időn belül sikerült eloltania a tüzet. A sértett egyébként 8 napon túl gyógyuló, a testfelület 10 %-át érintő első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett el.

A főügyészség a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni, olvasható az ügyészség közleményében.