László
17 °C
32 °C

A kormány szerint többen küldik vissza a nemzeti konzultációt, mint két éve

2017.04.19. 08:29

Nem elég, hogy a Fidesz kampányát felvezető 2017-es nemzeti konzultációban kevesebb igazság van, mint egy pohár tablettás borban, még az sem tűnik igaznak, amit a kormány a részvételi hajlandóságról állít. 

A kis kék brosúrák április 1-én érkeztek meg az első postaládákba, április 18-ig 112 ezret küldtek vissza, az interneten pedig 28 ezren töltötték ki - közölte a Rogán Antal által vezetett Kormányzati Tájékoztatási Központ. 

Hozzátették: ez időarányosan magasabb részvételi hajlandóságot jelent, mint a 2015-ös menekültellenes konzultációjuk idején volt. De tényleg? Hát, nem egészen. 

2015-ben május elején postázták a kérdőíveket, hó végére pedig 200 ezret küldtek vissza a kormánynak. Ha a postai visszaküldéseket nézzük, akkor a jelenlegi ütemet tartva hó végére kb 186 ezer kitöltött konzultációja lesz a kormánynak. 

Persze, ha a visszaküldött brosúrákhoz hozzácsapjuk az internetes kitöltések számát, akkor valóban nagyobb a részvételi hajlandóság, mint 2015-ben volt, csakhogy akkor egy hónap alatt úgy jött össze 200 ezer, hogy közben nem lehetett online kitölteni, csak utána. 

Tehát: ha a postán visszaküldött konzultációk számát nézzük, akkor a kormány állításával ellentétesen, éppen hogy alacsonyabb a mostani részvételi hajlandóság, mint két éve.