Gyöngyi
9 °C
9 °C

Hat év fegyházra ítéltek egy nőt idősek meglopása miatt

2017.04.21. 10:31

Első fokon hat év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy nőt, aki társával együtt idős budapesti nők bizalmába férkőzött, majd ékszereket és pénzt lopott el tőlük, írja az MTI

A budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség tavaly ősszel emelt vádat két nő ellen nyolc rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt. A nők a vád szerint 2015 szeptembere és novembere között rendszeresen, szervezetten, a feladatokat egymás között megosztva időskorúak sérelmére követtek el lopásokat.

A vádlottak a sértetteket idős koruk alapján tudatosan választották ki, majd őket az utcán, az orvosi rendelőből, gyógyszertárból hazafelé menet, de volt, akit a temető előtt megszólították különböző ürüggyel, amellyel a bizalmukba férkőztek. Többnyire régi ismeretségre hivatkoztak, de előfordult, hogy az orvosuk asszisztensének vagy szociális munkásnak adták ki magukat.

A sértetteket ezután gépkocsival hazavitték, majd velük együtt felmentek a lakásukba. Ezután rendszerint amíg az egyikük elterelte az idős ember figyelmét, addig a társa arany ékszereket, készpénzt és egyéb értéktárgyakat tulajdonított el, de volt olyan sértett, akinek a vérnyomásmérőjét is elvitték.

A bűncselekmény-sorozatnak nyolc sértettje van, akik jellemzően 80 év felettiek - a legidősebb 92 éves - voltak az elkövetés idején, tőlük a vádlottak összesen több mint 6 millió forint értékben tulajdonítottak el különböző értéktárgyakat és készpénzt.

Az ügyben elsőfokú ítélet született; a kerületi ügyészség vádirata alapján a budapesti IV. és XV. kerületi bíróság az ügy elsőrendű vádlottját 6 év letöltendő fegyházbüntetésre, társát pedig 4 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet egyik vádlott vonatkozásában sem emelkedett jogerőre - közölte Üveges Andrea fővárosi főügyészhelyettes.