Bence
10 °C
25 °C

Ezrek hajtják az aranyat érő csontot

cover
Önnek feltűnt már, hogy milyen sok szarvas szaladgál mostanában az utakon? Ennek nagyon egyszerű oka van: hajtják őket, de nem a vadászok. Túlzás nélkül agancsgyűjtők ezrei tartják offenzíva alatt az erdőket a tél végén ledobott agancsok után kutatva. Ki a jó pénzért, ki az élményért, ki mindkettőért. A jelenség évtizedes, komoly problémává az utóbbi években vált. Az erdészek, vadászok jogkör híján tehetetlenek, a rendőrség nem tud hatékonyan fellépni az évi 1 milliárd forintos szürkepiaccal szemben, amelyet a kínai kereslet generál.

A szarvasoknak eszükbe sem jutna ilyen nagy aktivitás az évnek ebben az időszakában. „Tél végén az energia felhasználás minimalizálására törekszenek. Kevesebb a táplálék, még nincsenek fakadó hajtások, zsenge levelek. A kérődzőknél ilyenkor az a taktika, hogy minél kevesebb energiát veszítsenek. Csak a legszükségesebb elmozdulások jellemzők többnyire az etetőhelyek környékén, amikhez könnyen hozzáférnek” – mondta Sándor Gyula, a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani intézetének docense, aki kollégáival tizenöt éve kutatja a nagyvadfajok (dám- és gímszarvas, vaddisznó) mozgását GPS telemetria alkalmazásával.

Lóg a nyelvük, mert kétszer annyit szaladnak

Sándor Gyula szerint a telet túlélő szarvasok komoly kondícióvesztésen esnek át, és nincs lehetőségük ebben az időszakban zsírfelhalmozásra, ezért olyan, félreeső beállóhelyeken töltik a nappalokat, ahol nincsenek szem előtt, és esetleg odasüt a nap is, ezzel is csökkentik energiaveszteségüket, csakhogy ezt a zavarás miatt nem mindenütt tudják megtenni.

A kutatásokból kiderül, hogy míg egyes helyeken – például a Sopron környéki hegyvidéken, ahol kevés szarvas él – az állatok nyugalomban vannak, és csak rövid távokat mozognak napközben, másutt – Zala és Somogy szarvasban gazdag erdeiben – már kétszer akkora távolságokat tesznek meg. Ezt a különbséget a docens szerint más, mint az agancsozás nem igazán okozhatja, ilyenkor vége van már a vadászatoknak, a tereléseknek.

Murarátka mellett a repceföldön lógó nyelvvel menekülnek a szarvasok délidőben, háttérben az M70-es autópálya.
Murarátka mellett a repceföldön lógó nyelvvel menekülnek a szarvasok délidőben, háttérben az M70-es autópálya. (Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

A kutatókat igazolják a helyi vadászok tapasztalatai is. „Lóg a szarvas nyelve és liheg, alig kap levegőt, de csak hajtják. Kimegy az egyik erdőből bemegy a másikba, de ott is hajtják tovább és ilyenkor van az, hogy az autóutakon, autópályákon átrohanva megállnak egy nyílt területen, a szántóföldeken, mert ott messzire ellátnak, ott találnak valamiféle nyugalmat. A hétköznapi ember csak a videókat látja a Facebookon, hogy szaladnak a szarvasok, és nem értik, hogy miért. Mérhetetlen mennyiségű ember van ilyenkor az erdőn, sokszor ismeretlen arcok. Nem tudunk velük mit kezdeni. Ha megállítjuk, azt mondják, turisták. De mit keres az erdőn a turistaúttól 18 kilométerre?” – kérdezi Egle Zoltán, a "Zengő vidéki vadásztársaság" vadásza.

Mi mást is keresne: hullott agancsot. A gímszarvasok februárban és márciusban hullajtják el agancsaikat, hogy őszre még pompásabb újat növesszenek. A régi agancs tövénél ilyenkor beindulnak a falósejtek, és a csontsejteket felőrölve lassan, egyre szűkülő gyűrűként elválasztják az agancsot a koponyától.

A lehullott agancs helyén pár nap múlva már újraindul a növekedés. A szarvasbikák 120 nap alatt növesztik újra agancsukat, a növekedés üteme eléri a napi 2-2,5 centimétert is. Emiatt a szarvasok agancsnövesztése különösen érdekli a tudományt, legfőképp azért, mert ilyen rövid idő alatt ilyen nagy mennyiségű kalciumot úgy dolgoznak be az agancsukba, hogy saját csontjaik kálciumtartalmának egy részét is felhasználják ehhez. Vagyis időlegesen csontritkulást okoznak maguknak, amit aztán képesek maguktól helyrehozni.

A hétköznapi embereket azonban kevésbé izgatják ezek a tudományos kérdések, a tél végén elhullajtott agancsok, amikért jó pénzt remélnek, azonban annál inkább. A hullott agancs után a zalai és somogyi, szarvasban gazdag erdőkben mindig is volt kereslet, az utóbbi pár évben viszont egyre többen mennek ki az erdőre az értékes „csont” után kutatva.

Lefogynak

„Azt látjuk, hogy a halálba hajtják a szerencsétlen vadat. Az állatok lefogynak. A lőtt bikák között sok tüdőgyulladásos, mert a futásban kimelegszik, és belecsobban a vízbe, hogy lehűtse magát” – Egle Zoltán nem rejti véka alá dühét. A vadászatok idején nem ijednek meg ennyire az állatok. „Olyankor, ha hajtjuk a vadat egy kis területet átmozgatunk, és kész, az erdő más részén nem zargatja őket senki. Ilyenkor viszont mindenhol ember van. Mintha minket kiraknának a szavannára, és mindenhol oroszlán lenne.”

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Nagyon sokan agancsoznak, megbecsülni is nehéz, hogy hány ember indul neki január-február táján az erdőknek és mezőknek azért, hogy megtalálja az évente elhullajtott 200-250 tonnányi agancsot. Országos szinten hozzávetőlegesen (5500 forintos kilónkénti árat alapul véve) 1,1 milliárd forintnyi agancsot hullajt a földre január végétől áprilisig a közel 40 ezer hazai gímszarvasbika. Az agancsozók számát már nehezebb megbecsülni, csak Zala megyében több ezer fő lehet, akik ilyenkor bemennek az erdőbe a helyi viszonyokat ismerő forrásaink szerint.

Na, de miért agancsozik valaki?

Erre nem lehet egyszerű választ adni. A hobbista az élményért, a megélhetési pedig a pénzért, a profi mindkettőért, de ezek a kategóriák nem válnak el élesen egymástól.

Aki hobbiból keresi nem feltétlenül őrzi meg az agancsot, és az sem veti meg az élményt – a találás örömét – aki elsősorban pénzért csinálja. A törésvonal inkább ott húzódik, hogy ki az, aki tisztelettel jár az erdőben, igyekszik elkerülni, hogy fölöslegesen zavarja a vadat, és ki az, akit semmi más nem érdekel, csak hogy essen már le az agancs, és ezért hangoskodva, akár kutyával, sőt motorral, quaddal hajtja a szarvasokat, hátha az eszeveszett menekülésben beakad az agancsuk valahova, és hamarabb letörik. A vadászoknak vannak is történeteik fák közé feszített drótokról, csonttal együtt “kitört” agancsokról, melyek gazdái később abnormális formájú trófeákat növesztettek.

A tél végéhez közeledve egyre kevesebb táplálék áll rendelkezésre, ezért esznek a szarvasok ilyenkor magas ásványi anyag tartalmú háncsot. Az agancsozók számára ez fontos jel, hiszen egyértelműen jelzi, hogy a szarvasok a közelben tartózkodnak
A tél végéhez közeledve egyre kevesebb táplálék áll rendelkezésre, ezért esznek a szarvasok ilyenkor magas ásványi anyag tartalmú háncsot. Az agancsozók számára ez fontos jel, hiszen egyértelműen jelzi, hogy a szarvasok a közelben tartózkodnak (Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Aki tiszteli az állatot, az megpróbál rájönni a szarvas észjárására, a megtalálás öröme drogként hat rá. Vannak, akik a természetjárás egy fajtájának tekintik és adott esetben fővárosi értelmiségiként egy-két hetet töltenek vidéken agancsozással. Egy dolog azonban mindenkiben közös: a találás öröme.

Imát mond

„A lényeg az a pillanat, amikor ki tudod bökni, hogy ott vannak az agancsok. Megdobban a szíved, a vérnyomásod 380-ra megy fel. Lüktet a szíved, elindulsz, és mintha valaki ott lenne körülötte, és fel akarná venni, már nyúlik a lépésed, szinte kétmétereseket lépsz, és eléred és felveszed, és akkor visszahiggadsz” – mondja erről Németh Zsolt Csukesz, jó negyvenes becsehelyi férfi, aki az erdészetnek dolgozó egyik cég alkalmazottja, és sokszor hívják vadászatokra hajtásirányítónak is. Ő szabadidejében is az erdőt járja, állítja alkalmanként 40-50 kilométert is legyalogol.

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Persze nem úgy megy, hogy az ember csak bemegy az erdőbe és belebotlik egy agancsba. „Ismerni kell a menekülőutakat, hogy nappal hol tartózkodnak a szarvasok, hol vannak a sózók, az etetők. Meg kell adni a tiszteletet” – mondja. Ő nagyon dühös az erdőt hangoskodva járó „megélhetési agancsozókra”, akiknél szerinte nincs meg ez a tisztelet.

Én minden agancsnál elmondok egy miatyánkot.

Csukesznek annyira az agancsokon jár az esze, hogy alkalmanként álmodik is vele. “Veszekedtem álmomban a bikával. Felgyürkőztünk, küzdtünk könyörögtem neki: „Add oda az agancsot! Szegény asszony is kapott mellettem az ágyban, úgy hadonásztam. De másnap reggel elmentem, és 3,6 kilós hatosokat hoztam haza” – utal a talált agancs súlyára és ágainak számára.

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Szenvedélyéért kapott is de kárpótolta is a sors. Kapott, mert az 1990-es évek legvégén, amikor kezdte az egészet, még engedély nélkül, egyszer elkapták, és megbüntették 6000 forintra. Máig emlékszik az akkor talált agancs súlyára (kb. 2,6-2,8 kg). Akkor döntötte el dacból, hogy csak azért is agancsot fog keresni, de legálisan. Ezért jó viszonyt alakított ki a vadőrökkel, és mostanra már engedéllyel jár az agancs után a szezonban. Persze jár szezonon kívül is, pontosabban számára egész évben agancsidény van.

Az agancsozók Szent Grálja

És hogyan kárpótolta a sors? Természetesen egy trófeával. Pár éve történt, hogy éppen gondban volt a villanyszámla befizetésével, amikor hajtás közben talált egy elhullott bikát, kapitális trófeával. „Szombaton mentünk hajtani, de elment mellette vagy 15 ember. Amikor megláttam, futottam érte!” Végül majdnem kilenc kilós lett a kifőzött trófea, amit emlékei szerint kiemelkedő áron, kilónként 10 ezer forintért, összesen 96 ezerért vásárolt meg tőle az erdészet. „A Jóisten keze ebben benne volt, ennek kurvára örültem. A Jóisten küldte nekem ezt a bikát.”

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

És kárpótolta azzal is, hogy többször is megadatott neki, amit kis képzavarral túlzás nélkül nevezhetünk az agancsozók Szent Gráljának: elkapni azt a pillanatot, amikor leesik az agancs a bika fejéről.

„El tudod képzelni milyen, amikor a lábad már azért fáj, mert olyan óvatosan teszed le, hogy semmi ne reccsenjen, ne zörögjön? Nem találtam a bikákat, mentem az akácásból a tölgyesbe, előtte való héten borogatták be azt a tölgyest, gyérítették. Jöttem lefelé, süt a nap, észre sem vettem, hogy mi van, egyszer csak mellettem jobbról-balról felkeltek a bikák. Előttem is felkelt egy, és ahogy felkelt, leesett neki az agancsa.”

Csukeszt túlzás nélkül nevezhetjük profi agancsozónak, a bánokszentgyörgyi Árpád inkább hobbista, aki nem szeret tilosban járni. „Mennék már én is, de megvárom a papírt.” A jó ötvenes férfi, aki az erdészet kisvasútjának az alkalmazottja, mindig kiváltja az agancsgyűjtő engedélyt. Becsületessége miatt ugratják is kollégái, akikkel ebédidőt tart a Bucsuta határában lévő vasúti átkelőnél, ahol éppen felülvizsgálják a síneket.

Apa, fia együtt jár

Árpád szülei az erdészetnél dolgoztak, innen az erdő szeretete és az agancsgyűjtés. „A természetben kint lenni beleivódik az emberbe, olyanfajta nyugalom, mint a horgászásnál.” Árpád fia is nagy vadmániás, rendszeresen járnak együtt agancsot keresni, olykor öt órát is gyalogolnak az erdőn.

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Az apa nyolcadikos korában találta az első agancsát, a legnagyobbat pedig 15 éve, az 4,6 kilogrammos volt. Azt mondja, régebben sokkal több agancsot sikerült találni, egy évben akár 30-at is, de mostanra jó ha 8-10 jön össze, mert egyre többen járnak ki. A zsákmányt otthon nem tartogatja sokáig, a felesége nem engedi kitenni a takarosan rendben tartott, emeletes családi ház falára,

A padláson meg mi értelme?

Tavaly 6-7 agancsot talált, az erdészetnek adta el, 50 ezer forint körüli összeget keresett vele. A feketén felvásárlóktól ódzkodik, mert ők saját, nem biztos, hogy pontos mérleggel mérnek, az eredetileg csalogató magas árat pedig különböző kifogásokkal lejjebb viszik.

Pestről is mennek

Mondani sem kell, hogy sokan illegálisan, engedélyek nélkül keresik az agancsot. Győző, aki annak fejében nyilatkozott, hogy nem írjuk le az igazi nevét, 1975 óta agancsozik, a bátyjával kezdett a Gerecsében.

A kedvtelésből, szenvedélyből agancsozók számára pótolhatatlan, máshogyan nem elérhető kikapcsolódás is a gyűjtés, amely közben a szarvasok követésével, olyan helyekre juthatnak el, amelyek rejtettek a tömeges turizmus elől.
A kedvtelésből, szenvedélyből agancsozók számára pótolhatatlan, máshogyan nem elérhető kikapcsolódás is a gyűjtés, amely közben a szarvasok követésével, olyan helyekre juthatnak el, amelyek rejtettek a tömeges turizmus elől. (Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

„Nem nagyon akartam turistaúton menni, ezért elkezdtünk kóricálni, első alkalommal találtunk is négy agancsot, Vértesszőlős felett találtunk egyet, amelyiknek az egyik korona ágába belelőttek, és látható volt a lövedék útja. Az első nagy zsákmányon felbuzdulva kezdtem el rendesen agancsozni, de a kezdeti siker után 7 évig nem találtam semmit.

1982-ben találtam ismét agancsot és onnantól számítva éves átlagban 50-60 kg agancsot össze tudtam gyűjteni. A következő szintlépés az volt, amikor 1991-ben megtaláltam az első páros agancsot. Ekkora tanultam meg igazán szarvas fejjel gondolkodni.

Sok helyre sikerült úgy eljutni, hogy volt az adott erdészeteknél ismerős. Gemenc, Lábod, Tamási, Somogy, Zala, az összes jelentős, nagyvadban értékes területet bejártuk az évtizedek alatt. Egy idő után már kerestük az egzotikus helyeket. Agancsoztunk a Jászságban, vagy éppen az Ormánságban. Mobiltelefon még nem volt, hajókürtöt szereztünk arra az esetre, ha nagyon szétszakadtunk volna, a hangja összetéveszthetetlen és nagyon messze elszáll.

Szűk tízfős csapattal jártuk az országot, voltak évek, amikor a szebb agancsokat lepontoztuk. Ez alatt a 32 év alatt bőven egy tonna fölött gyűjtöttem, többször adtam már el agancsot nagyobb mennyiségben, volt, hogy lakásvásárlásnál segített ki.”

A helyieknek jól jön a megélhetéshez

A jelenség szorosan kapcsolódik a szegénységhez is: azokon az aprófalvas területeken, ahol sok az erdő, kevés a munkalehetőség, és sokszor az egyetlen bevételi forrás a közmunka. Itt egy több gyermekes család részére jelentős bevételi forrás lehet az agancs, hiszen egy szezon alatt akár 30-50 kilogrammot is össze tudnak gyűjteni, ami az 5000 forintos átlagárral számolva 150-250 ezres jövedelmet jelent. Ők azok, akik pusztán az eladás miatt gyűjtik a „csontot”, és akár családostul, csoportokba verődve hajtják az állatokat.

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Az egyik agancsgyűjtő, akivel beszéltünk, felhívott ismerős felvásárlókat. Ők 4000-5500 forint közötti árakat mondtak az idei évre. „Pang a piac” – így az egyikük. A másikuk pedig arról beszélt, hogy akár 5500 forintot is adna, de „Csak jó agancsot vennék ennyiért.” Mesélte, hogy amikor tavaly annyira felmentek a feketepiaci árak, hogy 7000-8000 forintot is megadtak az agancs kilójáért, cseh és lengyel szervezett “eladók” jelentek meg és itt próbálták eladni a náluk gyűjtött agancsokat, lenyomva ezzel a magyar felvásárlási árat.

„Hétvégén, aki ráér, az megy” - a férfi látszólag céltalanul sétál Oltárc, az alig 260 fős zalai zsákfalu alvégén. A szinte minden oldalról erdők övezte kis települést több általunk megkérdezett erdész, vadász, gyűjtő is úgy emlegette, mint ahol jóformán mindenki agancsot gyűjt szabadidejében. „A szomszéd fia is szép nagyot talált tegnap” – állította a férfi. A helyzetet jól mutatja, hogy alig kezdtünk kérdezősködni a helyieknél az agancsgyűjtésről, pár percen belül megjelent egy vékony fiatal srác kezében egy nem túl szép aganccsal. „Mennyit adnak érte?” – kérdezte. Azt hitte, felvásárlók vagyunk. A helyiek szerint vándorköszörűsök, fehér furgonos lomisok szoktak jönni felvásárolni az agancsot, de van, aki a Facebookon látott számot hívja fel, vagy ismerős ismerősének szól, ha el akar adni egy-egy talált agancsot. Persze elég csak felütni a Zalai Hírlapot az apróhirdetéseknél, vagy rákeresni a Jófogáson. Sok felvásárló van.

Oltárcon a dél-zalai zsákfaluban szinte mindenki agancsozik, munkalehetőség alig akad, erdő viszont annál inkább, a helyi fiatalok sokszor Facebookon szervezik a másnapi agancsozást.
Oltárcon a dél-zalai zsákfaluban szinte mindenki agancsozik, munkalehetőség alig akad, erdő viszont annál inkább, a helyi fiatalok sokszor Facebookon szervezik a másnapi agancsozást.

„Hátul fel a kerten, aztán a szántóföldön át az erdőnek. Reggel nyolctól kora délutánig. Most hétvégén is megyünk majd” – mondja két fiatal, Józsi és Tomi arról, hogy merre járnak agancsozni. Egyikük állítja, talált már korábban 3 kilogrammnál nagyobbat, amit 12 ezer forintért vett meg tőle valaki, akit egy Facebookon látott számon hívott fel. „Érte is jött.” idén ők még nem találtak agancsot, pedig a minap szerencsehozóként magukkal vitték a falu bolondját is, de lemaradt tőlük és utána órákig kellett keresniük az erdőben.

Ha meglátja az autómat, vagy elbújik, vagy elszalad

– ezt  egy területvezető vadász mondja az erdészet irodájában. Azt meséli, előfordult, hogy környező faluból ismerős emberrel futott össze. “Találkozok vele a repcetábla közepén, és megkérdezem, te mit csinálsz itt, csak annyit mond, ‘Grábanyelet (partvisnyelet - a szerk. ) keresek'. Na de a repceföld közepén?”

Pár éve azzal próbálták elejét venni a nagy rohamnak, hogy csak később, március elejétől adtak ki engedélyeket. Ez a lépés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „3500-4000 hektár egy egy vadászkerület, minden kerületre 5-5 ember kap engedélyt, de ennek többszöröse azok száma, akik stikában elmennek.”

Kelet-Magyarországról is eljönnek ide egy hétre, és keresik az agancsot. Volt már rá példa szerinte, hogy igazoltatták őket, és kiderült, hogy Békés megyéből jöttek agancsot gyűjteni, de olyan is előfordult, hogy busszal jöttek agancsozni több hétre az ország másik feléből.

Gyűjteni a hazai erdőkben csakis hivatalos engedéllyel lehet, van, ahol ingyen adják a megbízhatóbbaknak, van ahol tízezer forint körüli összeg befizetése fejében vehető csak át. Az engedélyt általában olyanok kapják, akikről tudják az erdészetnél, hogy megbízhatóak, ismerik az erdőt, a vadak járását és fölöslegesen nem zavarják az állatokat. Akinek nincs engedélye, az illegális gyűjtő, ha lefülelik, akkor a nála lefoglalt agancsok értékétől függően kisebb-nagyobb értékre elkövetett lopás miatt indulhat ellene eljárás.

Ez történt egy környékbeli fiatal férfival is, akit pont ottjártunkkor kaptak el. Éppen közös járőrözésre kísértük volna a kerületvezető vadászt és néhány helyi rendőrt, amikor recsegett a rádió, hogy illegális agancsozáson kaptak valakit  Bucsután. A rendőrök és az erdészet dolgozói rendszeresen szerveznek közös járőrözést, hogy megpróbálják elejét venni az illegális agancsgyűjtésnek. Ennek is megvannak azonban a korlátai, az erdőben tartózkodó feltételezett agancsgyűjtők, ha nincs náluk agancs, nyugodtan mondhatják, hogy csak turisták, olyankor legfeljebb igazoltathatják őket, vagy megkérhetik, hogy menjenek vissza a turistaútra, vagy ki az erdőből, az illető pedig vagy szót fogad, vagy nem.

Nem rendelkezett engedéllyel az agancs gyűjtésére, ezzel megvalósította a lopás tényállását

– tájékoztat az egyik rendőr. Az egyik közeli faluba valósi illetőt a vadőr buktatta le egy füles alapján. A férfi lakásán öt agancs volt, illetve volt még egy agancs, amit aznap délelőtt talált, és elrejtette az erdő szélén. Ezt vette észre valaki, aki szólt a vadőrnek. A rendőrök szerint a vadőr ki sem hívta volna őket, ha a férfi nem tagadja le az aznap talált agancsot, hanem átadja a vadőrnek. Ezt viszonylag rugalmasan szokták kezelni az erdészetek, aki együttműködő, az megúszhatja az eljárást.

Az agancsozásért járó büntetést jelenleg leginkább a lefoglalt agancs mértéke határozza meg, ha az értéke meghaladja az 50.000 Ft-ot, akkor már lopásnak minősül, ez alatt csak szabálysértés
Az agancsozásért járó büntetést jelenleg leginkább a lefoglalt agancs mértéke határozza meg, ha az értéke meghaladja az 50.000 Ft-ot, akkor már lopásnak minősül, ez alatt csak szabálysértés (Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

A hat agancs súlya körülbelül 15 kilogramm volt, az 5500 forintos kilónkénti átlagárral árral számolva több, mint 70 ezer forint. A férfi ellen így büntetőeljárás indult, a vége valószínűleg megrovás vagy pénzbüntetés lesz a rendőrök szerint, a férfi büntetlen előélete és a nem olyan magas kárérték miatt. A fiatal hegesztő megszeppenten áll a kapitányság folyosóján, szűkszavúan válaszolgat. Azt mondja, inkább kedvtelésből járt ki az erdőre délelőttönként, amikor délutános műszakban dolgozott. Két-három éve kezdte, volt, hogy 4 kilogrammosnál is nagyobb agancsot talált. A nála talált agancsok között volt egy páros is, azt szerette volna felrakni a falra dísznek, a többit eladta volna feketén.

Gyakori a hasonló eset a környéken. „Zala, Somogy, Vas, Tolna megye az ország vadban leggazdagabb régiója, itt vannak a legszebb állományok” – jegyzi meg a rendőr.

De mi lesz az aganccsal?

Az agancsoknak jellemzően csak a töredéke marad a gyűjtőknél, díszíti a nappali falát vagy porosodik a padláson. A feketepiacon általában jó pénzért eladott csontok általában számlás trükközéssel találják meg az útjukat külföldre.

Számos magyarországi cég foglalkozik agancskereskedelemmel, nem találtunk olyat, aki megmutatta volna a szállításra előkészített agancsokat. Ezt az agancsgyűjteményt Győző mutatta meg nekünk, aki házának felújítását finanszírozza a meglévő gyűjteményének mintegy ötödét kitevő mennyiség értékesítésével.
Számos magyarországi cég foglalkozik agancskereskedelemmel, nem találtunk olyat, aki megmutatta volna a szállításra előkészített agancsokat. Ezt az agancsgyűjteményt Győző mutatta meg nekünk, aki házának felújítását finanszírozza a meglévő gyűjteményének mintegy ötödét kitevő mennyiség értékesítésével. (Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

„Azt tűnt fel, hogy egyre többen szerettek volna vásárolni tőlünk agancsot” – meséli Hopp Tamás nyugalmazott erdészeti igazgató. Keresték Szlovákiából, Oroszországból, és hazai kereskedők is, hogy bármilyen mennyiségben vennének agancsot. „Az az érzésem, hogy mindenkinek kellett egy igazi számla, amit az erdészet állít ki. Ha kiállítok neki egy számlát a megvásárolt 150 kilogramm agancsról, azt többször meg lehet mutatni, egy csomó illegálisan összeszedett agancsot le lehet vele takarni.” Ezt a módszert korábbi tapasztalatok szerint többen alkalmazzák orvul elejtett vadhús legalizálására is.

A hullottagancs-kereskedelemre rálátó, a téma érzékenysége miatt nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint az itthon a különböző felvásárlók és orgazdák által összegyűjtött agancsokat egyben, kamionokra pakolva viszik külföldre. Becsléseik szerint éves szinten 200-250 tonna hullott agancs hagyja el az országot, amit persze előtte „tisztára mosnak”, és nem a szó fizikai értelmében: a szállítmányokat számlákkal lepapírozzák. Az aganccsal megrakott kamionok célállomása egy közelebbről meg nem nevezett délkelet-németországi kisváros, ahol hatalmas hangárokban tárolják az árut. Ide nem csak Magyarországról, de az egész kelet-európai régióból érkezik agancs, amit átpakolnak konténerekbe, mielőtt a végső cél, Kína vagy Dél-Korea felé útnak indítanák őket.

Hagyományos kínai gyógyszer

„A kínai orvoslás több formában is használja a szarvasagancsot” – mondta Oravecz Márk hagyományos kínai orvos, megjegyezve, Magyarországon és Európában semmilyen formában nincsenek jelen a belőle készült termékek.

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

„A barkás agancsból készült szeletek szárítmányként tinktúrába vagy főzetbe kerülnek, a már kemény agancsból zselatint készítenek” - mondta, de hozzátette, soha nem önmagában alkalmazzák, hanem többkomponensű, egyénre szabott gyógynövényes keverékek formájában.

Az agancsból készült hagyományos kínai orvosságokat széles körű célokra használják, főként “yang” hiány okozta tünetekre. „Amikor a szervezetben alulműködnek a melegítő funkciók, amit például fáradtság, hideg végtagok, gyakori megfázás, a nemi működés zavarai jeleznek.”

Korábban, az uniós csatlakozás előtt még lehetett kapni szarvasagancsból készült potencianövelő gyógyszert, ami Oravecz Márk szerint népszerű is volt, de a gyógyszerekre vonatkozó szigorú uniós előírások miatt már hosszú ideje beszüntették a forgalmazását.

Szabályozás kellene

Tisztán látható, hogy az utóbbi években tapasztalható hullottagancs-áremelkedés mögött a kínai, dél-koreai kereslet áll. Volt olyan informátorunk (egyben felvásárló is), aki arra a kérdésünkre, hogy ő mekkora volument tudna értékesíteni „akár 100 tonnát választ adta, ami  azt jelenti, hogy ő egyedül a magyar éves hullott mennyiség felét is értékesíteni tudná, ami az óriási ázsiai kereslet egyértelmű jele .

(Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség)

Egy neve elhallgatását kérő hivatásos vadász szerint „az illegális agancsozás olyan, mint az illegális színesfém-kereskedelem volt anno, már az áram alatt lévő vezetékeket is ellopták, vitték a szobrokat, aknafedőket. Egy huszárvágassal vettetek ennek véget az ezredforduló tájékán, azzal, hogy a felvásárlókat, kereskedőket szabályozták, és megszűntek a lopások. Ha a hullottagancs-kereskedelmet, a felvásárlókat egy jogilag rendesen szabályozott mederbe terelnék, az egész jelenség megszűnne. Nem értjük, miért nem történik semmi, ezért kilincselünk a minisztériumnál, de mindig azt kapjuk válaszul, hogy majd.”


Az interneten könnyen megtalálhatóak azok a cégek, akik hivatalosan foglalkoznak agancsfelvásárlással, több ilyen céget is megkerestünk emailben, telefonon, egyikük sem vállalta, hogy interjút készítsünk velük a jelenségről, a szállításra előkészített agancsok fotózásáról pedig mereven elzárkóztak.