Semmit nem fognak tudni bebizonyítani, jó ügyvédem van
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót, hogy a többiek elgondolkozzanak. ... Ez a hulladék még nem kapott a fejére az oroszoktól. Megleckéztetném. EMBEREK, SEGÍTSETEK MEGTALÁLNI!
– írta a Budapesten élő csecsen Magomed Dasajev egy zárt, orosz nyelvű Facebook-csoportban, nem sokkal azelőtt, hogy elkészítette azt a Youtube-on publikált, végül békés videót, amelyen a szovjet emlékmű befestékezése miatt bocsánatot kért Komáromy Gergő. Magomed bejegyzéseiből kiderül: egyértelműen bosszút akart állni, erről pedig a budapesti orosz nagykövetség egyik munkatársa is tudott. A nagykövetségi dolgozó ugyanis nemcsak hogy tagja ennek a zárt csoportnak, de a beszélgetéshez is hozzászólt, miután a csoport több tagja hiányolta a hivatalos orosz fellépést. Igaz, Magomed felvetései és több, szintén felháborodott komment után a követségi munkatárs nyugalomra intett mindenkit, mondván, a magyar rendőrség lépett az ügyben, ennél többre nincs szükség. Dasajev szerint azonban sokakkal együtt úgy érezte, ez nem elég, hiszen Komáromy számított a rendőrség fellépésére, attól még nem bánta meg tettét, ezért vártak volna többet a követségtől.
A nagykövetség munkatársa egyébként hivatásos diplomata, a Jobbik elnökének 2015-ös évértékelő rendezvényén a meghívott diplomaták listáján szerepelt.
„Magának akarta a bajt, meg is kapja. Nyilván nem a semmiért tette. Személyes ügynek tekintem. Ő akarta a bajt, és szívesen el is intézem neki” – írta még Dasajev.
Mennyi szemtanú lehet mellette?
A beszélgetések végig az emlékmű védelméről szóltak, és arról, hogy CEU-sok állnak Komáromy mögött, és az egész ügy célja Orbán megbuktatása lehet, mert nem akar IMF-hitelt felvenni. Volt, aki szerint a magyar sajtóból ömlik az oroszgyűlölet, más szerint az egész társadalom oroszgyűlölő, pár hangadót fel is kéne lógatni.
Komikus pillanat is akad: amikor Komáromy Facebook-oldalára nem tudnak üzenni, egyikük felveti, hogy „muszáj lesz feltörni. Hozzáértő userek segítségét kérem!” – ugyanez a személy aztán egy perccel később felfedezi, hogy személyes üzenetet viszont tud írni Komáromynak, akivel végül így léptek kapcsolatba.
A bocsánatkérést rögzítő videó elkészítése előtt sok minden felmerülhetett. „Nagy szarban vagy, Geri” – írta Magomed, mielőtt még sikerült volna üzenni Komáromynak.
Hol lesz fellépése? Mikor? Vannak ott kamerák? Gyalog megy oda, vagy kocsival? Mennyi szemtanú lehet mellette? Lesznek ott rendőrök? Meg kell tudni, hol lakik, hogy ne csináljunk magunknak gondot. Ne vagyok én kamikaze. Tisztán kell az ilyen ügyeket intézni
– írta Magomed, a szemtanúk elkerülésének fontosságát külön is kiemelve, bár az nem derült ki, mit tervezett akkor – hiszen a bocsánatkérős videó tervénél ez már nem volt szempont.
Semmit nem fognak tudni bebizonyítani, jó ügyvédem van :)))
– zárta le Magomed, bár volt aki felvetette, hogy jó lenne a bejegyzéseket eltüntetni. Ez azonban okafogyottá válhatott, miután Komáromy békésen és konstruktívan reagált a megkeresésre.
Ahogyan egyébként a 33 éves Magomed is igent mondott, amikor egy budai bisztróba beszélgetni hívtuk. Igaz, ekkor még nem tudtuk, mi zajlott le abban a zárt Facebook-csoportban, ahol az akciót szervezte, azoknak a beszélgetéseknek a tartalmát ugyanis csak később szereztük meg. Az elegáns, jól szituált fiatal vállalkozó benyomását keltő Magomeddel azért akartunk találkozni, hogy megtudjuk, ki ő, honnan jött, mit gondol a világról, miért tartotta jó ötletnek a videó elkészítését, és máskor is bocsánatkérésre szólítaná-e fel azt, akiről úgy gondolja, hogy meggyalázza az emlékművet.
A messziről jött csecsen
Az Oroszországhoz tartozó csecsenföldi Groznijba született Dasajev közlékeny volt. Elmondta, 12 éves volt, amikor 1995-ben kitört csecsen háborút. „Nem tudtuk, mi történik, a valóság őrületbe ment át, egyszer csak arabok jelentek meg Groznijban, mindenféle amerikai katonai felszerelésekkel, de eleinte nem gondolkodtunk azon, hogy kerültek oda. De ma már látszik, hogy ugyanaz történt, mint Szíriában az Iszlám Állammal” – mondta, Washingtont sejtetve a szíriai terroristák mögött. A helyzet visszásságát szerinte végül a korábban még Moszkva ellen dzsihádot hirdető idősebb Kadirov is felismerhette, akinek fia már tíz éve Vlagyimir Putyin legfőbb szövetségeseként irányítja az észak-kaukázusi köztársaságot, amely a kiegyezéssel kétségtelenül véres háborút hagyott maga mögött.
2001-ben Magomed a nalcsiki egyetemre akart menni mérnöknek, de a felvételi után meghívót kapott egy Svájcban élő barátjától. Bár édesapja a kilencvenes évek végén elhunyt, Dasajev állítása szerint tehetős családból származott, részben ennek, részben pedig egy Svájcban élő barátjának köszönhette, hogy 2001-ben – Magyarország érintésével – az alpesi országba ment tanulni. Elmondása szerint Winterthurban járt egyetemre, ahol emberi jogot tanult, de gyakran megfordult Bernben is. A tanulás mellett dolgozott. 2006-tól egy évig Stockholmban volt gyakornok egy menekülteket is foglalkoztató ügyvédnél.
Autókat vitt ki Záhonynál
„Kiábrándultam, amikor láttam, hogy ígéretekkel halmozták el a menedékkérőket, akik fizettek is a jogi segítségért, aztán amikor a bíróság elutasította a kérelmüket, az iroda csak széttárta a karját. És nekem kellett ezekkel az emberekkel beszélnem” – állítása szerint ezért szakított az emberi jogok hivatásszerű képviseletével. Ezután Norvégiában dolgozott egy fúrótornyon a Statoil nevű norvég olajvállalatnál. Ez volt az az időszak, amikor a Statoil az orosz Gazprommal szőtt nagy közös terveket. De a norvég kitérő csak fél évig tartott, 2008-ban Dasajev már Magyarországon próbált szerencsét: egy oroszországi ismerőse révén használt autók átszállításába fogott a magyar–ukrán határon, Záhonyon keresztül, a schengeni határ közelsége miatt ekkortájt Debrecenben élt.
Miért éppen Magyarországra jött? – kérdeztük tőle. Azt mondta, a dublini rendszer miatt. Amikor ugyanis az állandó letelepedését kérte Svájcban, majd pedig Svédországban, Mogamed szerint Magyarországra irányították, mert ott lépte át először az EU határát. Igaz, Svájc nem az EU tagja, Magomed pedig akkor utazott át vízummal Magyarországon, amikor még hazánk nem volt uniós ország. Az autós vállalkozás után mindenesetre egy alkoholkereskedéssel foglalkozó cége lett, az Interwine, ez a név áll Magomed FB-profilján is.
Az Indexnek azt állította: sosem politizált, vállalkozása és családja jóléte hajtja. Komáromy akciója azért sértette meg, mert a nagyapja is harcolt a világháborúban, a Vörös Hadseregben. Komáromyt nagyra becsüli, amiért felvállalva tettét nem futott el a megkeresés elől. „Pedig az első üzenetemben voltak csúnya szavak” – ismerte el, de a beszélgetés szerinte mindkét részről békés volt. Komáromy maga ajánlotta fel a bocsánatkérést, hajlandó lett volna maga is megcsinálni a videót, de végül a személyes találkozó mellett döntöttek. Dasajev megmosolyogja azokat, akik azt állítják, hogy Ramzan Kadirov csecsen elnök küldte volna a feladatra – bár Oroszországban ez bizony előfordul.
Biztosan tud róla, hiszen a videó nagyot futott az orosz sajtóban, a csecsen tévé is bemutatta, de nekem nem írt, nem is hiszem, hogy ez felmerült volna
– mondta Magomed, aki az elmúlt 16 évben elmondása szerint csak egyszer volt Oroszországban. Ezzel magyarázta nekünk, miért nem érzi magát feljogosítva arra, hogy véleményt mondjon az oroszországi politikai helyzetről, a putyini vagy épp a kadirovi vezetésről. Ezekre a kérdéseinkre ugyanis rendre kitérő válaszokat adott.
Beszélgetésünk alatt Dasajev kifejezetten barátságos volt és nem győzte hangsúlyozni, hogy már Komáromy Gergővel is nagyon jóban van – ezt a „festékes” aktivista is megerősítette nekünk. Sőt, a szovjet emlékművet festékkel leöntő férfi (aki egyben zenész is) elmondta, hogy Magomed felajánlotta, szervez neki egy koncertet a budapesti orosz kulturális intézetbe. Utóbbi arról árulkodik, hogy Dasajevnek jó kapcsolatai lehetnek az itteni orosz kolóniában – és mint később kiderült, nem tévedtünk.
Máskor is kérdés nélkül megtenné
„Ez provokatív kérdés” – felelte, amikor arról kérdeztük, mi lett volna, ha Komáromy nem kér bocsánatot. Dasajev mindenesetre úgy állította be, hogy Komáromy jól járt a bocsánatkéréssel, mert ha nem tette volna meg, veszélyben is lehetne, festékdobálós tiltakozása ugyanis az internetre is felkerült, sokan látták, sokakat bánthatott.
A csecsen tehát nagyon is indulatos volt, és a zárt Facebook-csoportban megjelent üzenetei szerint fizikailag bántani akarta Komáromyt. Ezt Magomed a beszélgetésünkkor egy szóval sem említette, mindössze azt ismerte el, hogy a Komáromynak szánt első üzenet korántsem volt békés hangvételű. Amikor találkoztak, Komáromy nem tudta, milyen videó készül. Arról sem tájékoztatták az oroszok, hogy a felvezetőben mit mondanak oroszul, sem arról, hogy hova teszik majd fel az elkészült anyagot.
A videót egyébként hárman készítették, mindannyian itt élő oroszok. Az operatőr és a vágó kilétét Dasajev nem árulta el az Indexnek, mondván, erre nincs felhatalmazva. Ugyanakkor a beszélgetés során tagadta, hogy az akcióhoz bármi köze lett volna valamelyik orosz titkosszolgálatnak vagy a budapesti orosz diplomáciai testületnek. Azt ugyan elismerte, hogy vannak ismerősei a nagykövetségen, ahogy az orosz kulturális intézetben is, de azt állította, orosz hírszerzőkkel nincs kapcsolata, és ő maga sem dolgozik ilyen területen.
Arra a kérdésünkre, hogy ha az orosz nagykövetséget érné olyan támadás, mint ami az emlékművet, akkor is akcióba lépne-e, azt válaszolta, nem, mert szerinte a követség védelmére megvannak az ottani emberek. Azt viszont elmondta, hogy ha az emlékművet a jövőben is meg akarja valaki becsteleníteni, akkor ugyanúgy megkeresi az illetőt, és hasonlóan jár el.
Arra ugyanakkor nem tudott magyarázatot adni, hogy miért éppen most bántódott így meg, noha már korábban is érte támadás az emlékművet: 2015 októberében Novák Előd egy vésővel esett neki, a jobbikos politikus akciója szintén nagy sajtóvisszhangot váltott ki, de Dasajev akkor nem lépett. (Novák cikkünk megjelenése után azt írta a Facebook-oldalán, hogy hajlandó találkozni Dasajevvel, de ő nem hajlandó bocsánatot kérni tőle.)
Hi idiot!
„Tényleg dühös voltam indulatból írtam” – ismerte el a FB-bejegyzését Dasajev, és nem tagadta, hogy dühösen írt Komáromynak is. „Azzal nyitottam, hogy Hi idiot!” – idézte fel az angol nyelvű csetelést, de Komáromy pozitív hozzáállása hamar megnyugtatta. „Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, hogy így nekimentem, amikor láttam, hogy milyen megértéssel fogadja a felháborodásomat. Elmondta, hogy mások is írtak neki az ismerősei közül, magyarok is elmondták neki, hogy az emlékműnek nem lehet köze a tiltakozáshoz, úgyhogy már az én megkeresésem nélkül is bocsánatkérést fogalmazott.” Dasajev szerint ezt Komáromy is elmondta, de valahogy a sajtóban ez a rész elsikkadt. „Pedig ez fontos, hiszen nem én vettem rá a bocsánatkérésre, barátian beszélgettünk, két órán át az állatvilág és a környezetvédelem fontosságáról társalogtunk, senki nem várta őt kint, hogy megverjék, ahogyan ezt igaztalanul állítják egyesek” – mondta a csecsen férfi.
A kormány szerint ez egyéni probléma, az LMP másképpen látja
Dasajev akciója a parlament szerdai nemzetbiztonsági ülésen is téma lesz. Az LMP a nemzetbiztonsági bizottságban vizsgálná ki, milyen veszélyt jelenthet, ha csecsenek fenyegethetnek meg magyarokat a politikai véleménynyilvánításaik miatt.
A kormányzatnak nincs feladata a csecsen férfi ügyében – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Tuzson Bence a megfélemlített aktivistának azt tanácsolta: ha úgy érzi, nyomást gyakoroltak rá, tegyen feljelentést.
Ne maradjon le semmiről!