Vendel
6 °C
21 °C

Ilyen a droghasználó egy napja

cvr
2017.04.24. 14:24

„Négy gyerekem van: van két fiam meg két lányom. Mindegyik ott van a szüleimmel Sárospatakon. Ez az egy, ami éltet még, a gyerekek. Amúgy túllövést csinálnék, mert amúgy minek az élet” – mondja Oszkár, aki eredetileg kőműves, de most Éva nevű barátnőjével hajléktalanként él, és budapesti vasúti sínek mentén vasdarabokat gyűjtöget. Szívesen lenne régész is, mondja, miközben komótosan túrja a földet, apró, rozsdás csavarszerűségeket bogarász elő. „Tíz perc alatt négyszáz forintnyit gyűjtögettem össze” – mondja lelkesen.

Kristályt, ostyát, zenét használnak mindketten intravénásan. Éva egy apró zsebtükröt tartva nézi magát, miközben a nyaki ereibe fecskendezi a szintetikus szert. Ezután fertőtlenítő kendővel szakszerűen letisztítja a szúrás helyét. A párnak nincs lakása, egy életveszélyes és mocskos, elhagyatott épületben húzzák meg magukat éjszakánként, és undorító szeméthalom közepén lövik be magukat. „Nincs tervem soha, csak reggel felkelek, céltalanul, és megyek, amerre a lábam visz” – mondja Oszkár.

Az ötvenes Claudia egy rendezett berlini lakásban él. Napközben piacra megy, dolgozik, kora este takaros konyhájában tesz-vesz, majd a nappaliban cigipapírt teker, egy öngyújtóval alulról melegített papírról heroint szív.

A lagosi Diana egyetemistaként rendszeresen szexelt drogért, ma prevencióval foglalkozik, és kislányát indítja reggel az iskolába. Aztán egy nyomorúságos telepen sétál, ott egy sátorszerű lakásban egy csapat heroinista nővel beszélget az ártalomcsökkentésről. Az egyik nő ölében kedves arcú, maláriás kislány üldögél.

Nyolc drogos, egy-egy nap

Ők mind az Egy nap az életünkből című film szereplői, amiben összesen nyolc ember egy-egy napját követhetjük nyomon másfél óra alatt a világ hét különböző országában. Egy dolog közös a szereplők életében: mindannyian illegális drogokat használnak, elsősorban heroint. A filmben viszont az embereknek nem a droghasználat az egyetlen jellemzőjük, nem a „drogos” az egyetlen címkéjük, hanem mindegyikük személyisége, élettörténete és társas kapcsolataik is megjelennek. Eltér viszont a környezet, amiben élnek, a törvények is, amelyeknek tárgyai, és a szociális és egészségügyi segítség is, amihez hozzáférnek vagy éppen nem férnek hozzá. teljes film mostantól látható az Indafilmen

Nem könnyű nézőként végigkövetni ezt a másfél órát – az Egy nap az életünkből ugyanis egészen kendőzetlenül mutat sorsokat. És azt is ábrázolja, hogy mennyire nem lehet általánosságban droghasználóról beszélni, mert 

simán lehet egy kedves nagymama, egy hippi fiatal vagy egy kulturált középosztálybeli férfi is drogos.

Allergiás sokkokról, vérmérgezésekről, vénasérülésekről, halott szerelmekről, elhalt végtagokról is szó esik a filmben, de legalább ennyi szó esik a boldogságról, az útkeresésről, és arról is, hogy az egyes országok támogató vagy elítélő drogpolitikája miként hat a használókra.

A törvényi szabályozás jellege erősen eltér a különböző országokban: kiemelkedik a német példa közülük abban a jelenetben, amikor a berlini szereplő egy patikatisztaságú belövőszobában tájékozódik arról, miként juthat hozzá az állam által finanszírozott, legális heroinadaghoz. Ott ugyanis az állam felismerte: olcsóbb kis dózisban, ellenőrzött körülmények között a függő pácienseknek drogot adni, akik így képesek dolgozni, megspórolható a bebörtönzésük, illetve kutatásaik szerint így sokkal kevesebb járulékos bűncselekményt – lopást, rablást – követnek el.

Talán a magyar szereplőpáros sorsa a legrémesebb. A többi helyszín (Szimferopol, Berlin, Mexikóváros, Jakarta, Lagos, New York) szereplői a budapestieknél sokkal rendezettebb körülmények között élnek, és habár ők is droghasználók, saját társadalmaikban sokkal inkább beágyazódott tagok.

A mexikói szereplő például egészen mélyről állt fel: „Amitől leálltam, és az ártalomcsökkentés felé fordultam, az utolsó túladagolásom volt, és a sérülés, amit okozott. Egy ideje próbáltam lerakni a heroint, három hétig egy csomó Rivotrilt és alkoholt fogyasztottam, szinte teljesen étel nélkül. Ez legyűrte az elvonási tüneteimet, de amint egy kis pénzhez jutottam, rögtön heroin után néztem. A második belövéstől teljes képszakadásom lett,

hat órán át feküdtem eszméletlenül, a jobb karom kificamodott, és elnyomta az ideget, így a karom szinte teljesen lebénult.

Ez az, amitől megváltozott a gondolkodásom a heroinról és a drogokról általában” – mondja a mexikói Brun, aki a lagosi Dianához hasonlóan a megelőzésre tette fel az életét, és aktívan segíteni szeretne droghasználó társain.

Takács István Gábor, a film rendezője az Indexnek azt mondta: a filmmel az volt a célja, hogy „emberi arcot adjunk ennek a témának, és

ne a szokásos narratívát kövessük, ami rettenetesnek állítja be a drogokat és a drogosokat. 

Sárosi Péterrel tavaly hozták létre a Jogriporter Alapítványt, aminek a keretein belül aktivistákat, az ártalomcsökkentésben dolgozó civileket és droghasználókat képeztek ki videókészítésre. Ennek a filmkészítő nemzetközi hálózatnak a tagjai készítették hét országban a videókat, amelyekből összeállt a másfél órás film, ami most az Indexen is látható.