Nándor
7 °C
23 °C

Botka igazságosabb bérekről ötletel

2017.04.29. 18:45

Ha az MSZP kormányra kerül, adókedvezményt ad azoknak a nagyobb cégeknek, ahol a menedzsment nem keres többet a dolgozói átlag hétszeresénél, jelentette be az MTI szerint Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje szombaton.

Botka a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom szervezésében működő Kiss Péter Szabadegyetem ülésén, körülbelül 30 fiatal előtt beszélt arról, hogy az MSZP gyökeresen új baloldali politika és stratégia kialakítása nélkül menthetetlenül belecsúszik az ellenzéki összefogásról szóló "politikai pótcselekvésbe", és nem lesz képes kormányváltásra. Ezért aztán sok újszerű, a korábbi kormányzásaik alatt nem látott javaslattal állnak majd elő, ígérte meg Botka.

Ilyennek szánják a mostani, a bérkülönbségek csökkentését célzó ötletet. Botka szerint általános európai trend, hogy nagyon megnőtt, akár ötvenszeresére is emelkedett a "melósok" és a vezetők bére közötti különbség. Az MSZP-s politikus szerint szigorú bérplafont kéne bevezetni a közszolgálati vezetőknél.