Szijjártó és a Nézőpont Intézet véleménye még kevés az ügyészségnek

2017.04.29. 11:00

A nemzet feljelentője, Tényi István április közepén küldött bejelentést az ügyészségnek ismeretlen tettes ellen alkotmányos rend elleni szervezkedés büntette miatt többek között arra hivatkozva, hogy:

  • Szijjártó Péter külügyminiszter januárban Putyin propagandatévéjének, a Russia Today-nek adott interjújában azt mondta: „tudunk róla”, hogy Soros György számos szervezetet támogat: teljesen nyilvánvalóak a szándékai, nyíltan nyilatkozott arról, hogy a jelenlegi magyar kormány bukását és távozását akarja, mert nem helyesli politikai irányvonalát
  • A Hirado.hu oldalon megjelent cikkben, amelyben bemutatták Andreas von Rétyi Soros Györgyről készült könyvét, azt írják, a szerző azt próbálja bemutatni, hogy Soros hogyan avatkozik bele különböző nemzetek belpolitikájába, és tesz kísérletet kormányok megdöntésére
  • Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője arról beszélt az M1-en, hogy Soros és az általa támogatott szervezetek beleavatkoznak a nemzetállamok ügyeibe és azokat hátrányosan akarják befolyásolni.

Tényi beadványával azt szerette volna elérni, hogy ha Soros tényleg meg akarja dönteni a kormányt, akkor indítsanak ellene eljárást, mert az viszont elfogadhatatlan, hogy egy politikai szervezet az emberek biztonságérzetét veszélyeztetve valótlanságokkal kampányoljon.

A jog szerint: "alkotmányos rend elleni szervezkedést követ el az, aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa".

Az ügyészség Tényi bejelentését elutasította, arra hivatkozva, hogy:

  • Tényi a feljelentésben olyan multimédiás tartalmakból idézett, amelyek a jelölt bűncselekményre vonatkozóan nem tartalmaznak konkrét tényeket, adatokat, csupán egyes személyek véleményét tükrözik.
  • A feljelentésből pedig az sem derül ki, hogy Tényi konkrétan mely szervezetek tevékenységét sérelmezi.

Majd azt írják:

A vélemény, politikai nézet önmagában azonban a konkrét tényállási elemek hiányában nem alkalmas állam elleni bűncselekmény megállapítására és nem ütköztethető egyéb törvényi tényállásba sem.

(via 444.hu)