Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Simicska, Soros és Mészáros volt terítéken a Jobbik majálisán

2017.05.01. 14:17

Soros György, Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc is téma volt a Jobbik majálisán, amit már évek óta az óbudai Hajógyári Szigeten rendeznek meg. Bár a Jobbik egy jó ideje igyekszik néppártosodni, ennek némileg ellentmond, hogy Új Magyar Gárdának és a Magyar Önvédelmi Mozgalomnak például külön toborzó sátrai voltak. De az sem járt rosszul, aki esetleg új Nagy-Magyarország pólót akart beszerezni. 

A párt politikusai a Nagy Fehér rendezvénysátorban mondtak beszédet. Vona Gábor pártelnököt déltől kérdezte Kisberk Szabolcs. Vona rögtön azzal kezdte, hogy ő sem Sorosnak, sem Simicskának nem csicskája, ellentétben vele, Orbán Viktor politikai pályafutásában ez a két ember komoly szerepet játszott.

Vona előtt egyébként Z. Kárpát Dániel alelnöknek szegezte az egyik néző a kérdést, hogy Simicska támogatja-e őket a plakátkampányban, mire a jobbikos politikus nemmel felelt és azt állította, hogy bankhitelt vettek fel a kampányra. (Z. Kárpát Dániel előadásából és a kérdésekre adott válaszaiból kiderült, hogy migránsügyben a Jobbik ugyanazt képviseli, mint a Fidesz: lehetőleg egy migráns se jöjjön be az országba. Z. Kárpát konkrétan azt mondta, hogy már "három darab is sok".) 

A jobbikosok az elmúlt hetekben nagykövetekkel, diplomatákkal beszéltek, negyven ország diplomatájával - árulta el Vona. Hogy melyik országok képviselőivel, azt nem mondta meg, csak annyit árult el, hogy „aki fontos, ott volt” – ezen a beszélgetésen állítása szerint Jobbik irányvonala konkrétabban nem került szóba, csak az, hogy mik a párt elképzelései gazdaságról, politikáról, társadalomról. Azt sem árulta el Vona, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, Németország és Izrael nagykötsége közül melyik képviselte magát ezen a beszélgetésen, csak annyit mondott, hogy "aki fontos volt, ott volt".

Kisberk Szabolcs és Vona Gábor
Kisberk Szabolcs és Vona Gábor
Fotó: Huszti István

A Vona-Kisberk beszélgetésben ugyanakkor előkerült a Jobbik irányváltása. Vona szerint ez helyes és jó irány, mert "ami nem változik, az elpusztul" és fontos, hogy a Jobbik rétegpártból néppárttá váljon. A Jobbikot egy olyan céghez hasonlította, ami először csak egy kis cég, de aztán egy nagyvállalat lett. Majd arról beszélt, mennyire sajnálja, hogy vannak, akik emiatt elhagyták a pártot, de bízik benne, hogy esetleg ezek az emberek később visszatérnek. (Legutóbb az egész pomázi alapszervezet dobta be a törölközőt.) 

Vona azt mondta, nem fog a baloldallal összefogni a Jobbik a 2018-as választásokon, mert azzal a hitelét és az erejét veszítené el a párt. 

Arról is beszélt, hogy az oligarchákat és földesurakat elszámoltatnák, ha hatalomra kerülnének, akiről pedig kiderül, hogy lopott, azt börtönbe zárnák. Itt sem Simicska, sem Mészáros neve nem került szóba, de később Kisberk külön rákérdezett Mészárosra, arra, hogy mi lesz vele, ha nyer a Jobbik. Vona erre azt felelte, hogy a jelen lévők közül senki nem lenne szívesen Mészáros helyében ebben az esetben. 

Bár Vona nem mondta ki, de utalt arra, hogy szerinte Orbánnak mentális problémái lehetnek, ha minden kritikus hang mögött Sorost vagy Simicskát látja. 

Vona azt ígérte, ha kormányra kerülnek, akkor azon lesznek, hogy a politikusok szigorúbb nemzetbiztonsági átvilágításon essenek át, ahol a mentális állapotuk mellett az esetleges külföldi vagyonukat is vizsgálni kellene. Azt mondta, hogy nekik, mármint a Jobbiknak nincs titkolnivalójuk, őket nem finaszírozza külföldről senki. Itt aztán ő maga hozta szóba Kovács Béla kémügyét, mondván, a kémelhárítás csődjét mutatja, hogy három éve nem tudtak pontot tenni ennek az ügynek a végére. Szerinte a Kovács-ügy a kampányban újra elő fog kerülni.  

És persze nem lenne Jobbik a Jobbik, ha a cigánytéma nem került volna szóba a hívek előtt. Vona a "cigány-magyar együttélés" megoldását az egyik legfontosabb feladatnak látja. Szerinte a kormány ebben az ügyben nem tett semmit, Farkas Flórián csak egy "díszcigány", aki legfeljebb a börtönőröknek tud majd munkát adni. 

Vona arról is beszélt, hogy ők az eddigi kormányokkal ellentétben nem fognak majd lopni, ha kormányra kerülnek. Azt mondta, hogy ugyan erre garanciát, biztosítékot nem tud adni, szerinte legyen elég annyi ennek garantálására, hogy a Fidesz és az MSZP már ellenzékben is lopott, ők viszont nem.