Orbánék már nem zárják ki a CEU-törvény módosítását

Image uploaded from iOS (11)
2017.05.02. 16:05

Elég érdekes pálforduláson esett át a kormány CEU-törvény érintő kommunikációja, miután Orbán Viktor visszatért Brüsszelből

Míg korábban a kormánytagok és maga Orbán is azt mondta, hogy az úgynevezett CEU-törvény módosítását semmi nem indokolja, "a magyar törvényeket Soros Györgynek is be kell tartani", ma már sem az igazságügy miniszter, sem maga Orbán Viktor nem zárja ki a Brüsszelben is kifogásolt felsőoktatási törvénymódosítás újabb módosítását, sőt a civiltörvény átírását sem.

Az Atv.hu kapta el kedden a Parlamentben a miniszterelnököt, aki nem mondott nemet, amikor azt kérdezték tőle, hajlandó-e érdemi módosításra a civiltörvény esetében, ha az Európai Bizottság ezt kéri tőle. A miniszterelnök azt mondta, először meghallgatja Trócsányi László igazságügyi miniszter véleményét.

Amikor azt kérdezte tőle az Atv.hu, hogy a lex CEU-n hajlandó lenne-e érdemben módosítani, például az amerikai egyetemi kampusz feltételt kiiktatni a törvényből, szintén nem mondott nemet. Azt válaszolta: erről is az igazságügyi miniszter előterjesztésének megismerése után dönt. 

Nem tudni, hogy a végén merre billen

Az Atv.hu ezután megkérdezte Trócsányi László igazságügyi miniszert is, aki kitérő választ adott arra, javasolni fogja-e a CEU-törvény módosítását, amely ellen Brüsszelben kötelezettségszegési eljárás indítottak. "Meg fogjuk vizsgálni, és azt gondolom, hogy az egy hónapon belül választ fogunk adni az Európai Bizottságnak" - mondta. Egy elég különös mondatot is hozzátett: "amit a bizottság ír, azt meg kell vizsgálni alaposan, és azt sem vitatom, hogy

lehetnek olyan helyzetek, mikor 51-49 százalék egy értelmezés, mint a bíróságoknál is, és nem tudni, hogy a végén merre billen".

Ma még nem kötelezné el magát egyetlen biztos jogi álláspont mellett sem, "ez balgaság lenne", hiszen az Igazságügyi Minisztérium szakértői még vizsgálják a kifogásokat. Csak a vizsgálat után fogja a miniszterelnök elé terjeszteni a jogi szakvéleményét. "Most azonban még csak a tanulmányozás időszakában vagyunk" – mondta a miniszter.