A Fidesz korrupcióról kérdezi Janiczakot

2017.05.06. 14:32

A Fidesz azt szeretné, ha Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere tisztázná magát a sajtóban megjelent korrupciógyanús ügyben, írja az MTI. Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ózdi városvezető és munkatársai ezen a hangfelvételen arról beszélnek, hogy miként tudnának megszabadulni az egyik indulótól a város ivóvízhálózatának fejlesztésére kiírt, több mint 400 millió forintos pályázaton.

A Fidesz alelnöke szerint a jobbikos polgármester ezt úgy kívánta elérni, hogy érvénytelennek nyilvánítják a nekik nem tetsző pályázatot. "Mire tromfol az ózdi bossnak az egyik samesza és rögtön közli is, hogy rá fogja állítani az embereit a másik cégre, hogy találjanak valami kompromittálót" - fogalmazott, aláhúzva, hogy később valóban a polgármesternek kedvesebb cég nyert a közbeszerzésen.

A Fidesz ezért arra kéri Janiczak Dávidot, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és tisztázza például, hogy valóban ő szólal-e meg ezen a hangfelvételen, továbbá az ügyben valóban befolyásolták-e a közbeszerzést, illetve történt-e vesztegetés - fejtette ki Németh Szilárd, aki szerint a polgármesternek arra is választ kell adni, kapott-e pénzt ennél a közbeszerzésnél, és ha igen, hány százalékot. Németh Szilárd kijelentette, "aki egyszer csinál ilyet, az általában úgy szokott lenni, hogy többször is", ezért szerinte fontos kérdés az is, hogy történt-e ilyet eset korábban is Janiczak Dáviddal.

A Jobbik reagálásban azt írta, "Ózd Város Önkormányzata a svájci hozzájárulású ivóvíz-rekonstrukciós munkára nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, amelynek során nagy tapasztalattal rendelkező budapesti közbeszerzési tanácsadó céget foglalkoztatott (...) A döntéshozatali eljárás során a vonatkozó jogszabályok teljes körű betartása megtörtént, a közbeszerzési eljárás erős szakmai kontroll alatt állt, hiszen a döntéshozatalok előtt minden anyagot megküldtünk a Széchenyi Programirodához mint közreműködő szervezethez".

Szerintük a Fidesz csak lejárat, és "tudatosan akar a saját korrupcióban jártas pályájára húzni bennünket, mert azon a térfélen ő a nyerő, tekintettel nagy, mindent átfogó tapasztalatára" - írják.