Együtt: Csicska János, bűnhődni fogtok mindenért

2017.05.08. 13:33

Kicsi, ám annál hangosabb tüntetést szervezett a Kossuth térre az Együtt Áder János államfői beiktatására időzítve. A hangfallal erősített tiltakozás itt követhető élőben.

Bólogató Jani, Káder János, Csicska János

A „káder” volt a visszatérő motívuma a tüntetésnek, amelyen az Együtt képviselői tiltakoztak az ellen, hogy a hétfőn ismét beiktatott államfő előző mandátuma alatt is mindenben asszisztált a Fidesz minden lépéséhez, amellyel leépült a jogállam.

Arányos választást követelt az Együtt elnöke 2018-ra. „Ha ő valóban minden magyar keresztény, liberális, baloldali vagy bármilyen más politikai nézetet valló magyarnak köztársasági elnöke akarna lenni, akkor engedné, hogy tisztességes, arányos választási rendszere legyen ennek az országnak, mert csak abban szabadna megméretődnünk” – mondta egy felszólaló,  aki a többiekhez hasonlóan keresztnevén mutatkozott be, utalva az elnök "lejánosozására", amit Kövér László házelnök méltatlannak talált.

Az utána felszólalók Orbánt idézve csicskázták, neve nyomán káderezték az államfőt, akit a párt egyik felszólaló tagja "Káder János horgász elvtársnak szólította. "Először azt hittem, ön környezetvédő, de kiderült, csak a saját környezetét védi. Enged a fakivágásnak, paksolgatóknak, a szabad egyetem elleni törekvéseknek, támogatja az uszító, nemzetvesztő kormányt és bandáját, akik plakátháborúra költenek, miközben emberek százezrei éheznek." "Nem a nép egységét, boldogulását támogatja, hanem rablóbandát, akik kivezetik az európai közösségből az országot."

"Nem akarja meglátni az antilopokat, offshore-ozókat. Tele van a szákom a pénztárossal és a saját lábunkon állókkal” – mondta.

"Üzennék a főnöködnek: meg ne merje tenni, hogy kiszolgáltatja az országot Putyin kénye-kedve szerint, hogy a saját bőrét mentse. Nem akarunk egy kiszolgáltatott országban élni. Bűnhődni Fogtok mindenért" – üzente egy másik felszólaló.

Rendőrök kísérték L. Simont

Kijött a tüntetés idején a parlamentből a tavaly menesztett kulturális államtitkár, L. Simon László, de nem válaszolt a sajtónak.

„Azt mondják, hülye János, hát ez biztosan nem a demokrácia” – volt hallható a közvetítésen a volt államtitkár megjegyzése, miközben elhagyta a teret, néhány újságíró és mögötte 6-8 rendőr kíséretében, kezében egy „Magyarország mindenek előtt” feliratú mappával.

„Ne süllyedjünk le Bayer Zsoltok és a többi véresszájú fideszes szintjére” – hangzott el az utolsó felszólalótól. Berkecz Balázs, az Együtt elnökségének tagja szerint Orbán rendszerét erőszakmentesen lehet csak leépíteni. Ennek jegyében arra kérte a tüntetőket, hogy méltóságteljesen távozzanak a térről, ahol a tüntetés végén egy újabb tucat rendőr sorakozott fel.