Semjén Zsolt édesanyja segített be az állampolgársági törvénynél

2017.05.13. 20:24

Apró érdekesség derült ma ki az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban. Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese Erdélyben, az RMDSZ kongresszusán tartott beszédet, ahol többek között a magyar állampolgársági törvényről is mondott néhány szót, mint a nemzetpolitika egyik alappilléréről.

Semjén azt mondta, hogy "a megmaradás szempontjából kulcsfontosságú a nemzet közjogi egyesítése is, az állampolgárság megadása", és hogy a magyar állampolgársági törvény alapjaiban hasonlít a román állampolgársági törvényre. Majd hozzátette:

megjegyzem, még anyám éjszakánként fordította a román szöveget, amiből írtuk, vagy ami ihlette a magyar állampolgársági törvényt is.

A kongresszuson egyébként Kelemen Hunor a magyar kormány miniszterelnökeként konferálta fel Semjén Zsoltot tévedésből, de a beszéd végén korrigált. Majd felkonferálta Gulyás Gergelyt a Fidesz alelnökét, és közben külön kiemelte, hogy most nem csinál elnököt Gulyásból tévedésből, mert

nem akarok akkora bonyodalmat okozni, hogy Kínában arra ébredjen Viktor, hogy van miniszterelnök is és pártelnök is itt Zilahon, amíg ő Kínában tárgyal

– mondta Kelemen.

Semjén a személyes részleten túl arról is beszélt, hogy a magyar kormány kész "újragombolni a mellényt" a magyar-román államközi kapcsolatokban, és ahogy a környező országok példái mutatják, ki lehet alakítani valódi, gyümölcsöző együttműködést annak ellenére, hogy a múltban az nem mindig működött. Beszélt az autonómia fontosságáról, hozzátéve, hogy amennyiben az erdélyi magyarok belenyugodnának egy olyan helyzetbe, hogy őket nem illetik meg ugyanazon jogok, mint a többi európai nemzetet autonómia ügyében, akkor elfogadnák, hogy másodrendű európai állampolgárok. Márpedig nem azok. Emellett minden területen biztosította az erdélyi magyarságot a magyar kormány támogatásáról.

A kongresszuson felszólalt az MSZP elnöke, Molnár Gyula is, aki szerint új világrend van felállóban, és nem tudjuk egyelőre, milyen is lesz egészen pontosan, de azt látjuk, hogy egy nagyon markáns és világos harc alakult ki Európában: a bezártságot hirdető nacionalisták és a szabadság pártján állók között. Hozzátette, hogy az MSZP a szabadság pártján álló pártnak tekinti magát. Majd úgy folytatta:

Azt látjuk, hogy Európában azok a folyamatok, amiket sokan jósoltak meg, éppen talán egy esztendővel ezelőtt itt Erdélyben is, ez szépen lassan elfogyni látszanak. Az illiberális állam álma úgy tűnik, hogy szépen lassan visszaszorul. Hollandia maradt olyan, amilyen volt, Franciaországban a nacionalisták megbuktak, Németország stabil. Úgy tűnik, hogy az országok jelentős részében az a politika, amelyik szélsőségesen bezárkózó módon idegengyűlölő, már rövid-, középtávon is megbukik Európában.

Molnár Orbán nagy erdélyi megfejtésére gondolt az illiberális elmélettel kapcsolatban, ami ezek szerint az MSZPs politikus szerint nem életképes, és a legutóbbi európai választások is azt mutatják, mégsem ez lesz a jövő, ahogy Orbán elképzelte, megjósolta. Hozzátette:

azt gondoljuk, azt gondolom én magam is, hogy az itt élő magyarság számára nem lehet semmi sem rosszabb, mint az a nacionalista politika, amelyik bezárkózik a saját hazájában, ami csak kizárólag gyűlöletet szít.

A kongresszuson felszólalt az LMP-s Ungár Péter is, aki arról beszélt, hogy meg kell szüntetni az Unióban azt a kettős mércét, ami megkülönbözteti az Európában élő kisebbségeket. Hangsúlyozta, hogy mindenkinek ugyanazon jogok járnak.

A közösségeknek joguk van az önrendelkezésre, mindenkinek szülőföldjén, az anyanyelvén kell megmaradnia. Az LMP ebben kíván segíteni az erdélyi magyaroknak

– mondta Ungár.

További részletek a Transindex.ro beszámolójában.