Juhász szerint Rogán fórumán tiltott adatgyűjtés folyt

2017.05.18. 20:04 Módosítva: 2017.05.18. 20:45

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerdán feljelentést tett Rogán Antal ellen. Állítása szerint a Fidesz fórumán, ahol végül nekünk is sikerült megszólaltatnunk a a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, tiltott adatgyűjtés folyt.

kep

Az Együtt közleménye szerint a rendezvényre

belépés előtt regisztrálni kellett, amihez meg kellett adni az érdeklődők nevét, címét, telefonszámát és postacímét.

Juhász, akitől a többi érdeklődőhöz hasonlóan elkérték az adatait, most közleményben szólította fel a Fideszt a tiltott adatgyűjtés megállítására. A résztvevők személyes adatainak jogszerűtlen kezelése miatt feljelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalnál.

A helyszínen kollégáink is jelen voltak, akik szerint egy íven az érkezők nevét, orgánumát és e-mail címét regisztrálták.

Bár jogtalan regisztrációról eddig nem volt hír, a Fidesz legutóbb egy XI. kerületi fórumon ütközött a nyilvánosság problémájába: csak a meghívóval rendelkező újságírókat engedték fotózni a tájékoztatón, emiatt került konfliktusba a 444 újságírónője és Szabó László képviselő. Az incidens során Halász Júlia elmondása szerint a politikus kicsavarta a kezéből a telefonját, kitörölte a képeket, ezután kitessékelték a fórumról. Szabó Lászlót az Index később megkereste, kameránknak azt állította, "semmiféle erőszak nem történt", az újságírónő verziója pedig több ponton is hazugságot állít.

Juhászék a feljelentés mellé egy videót is megjelentettek, ami olyan nem Fideszes rendezvényekről mutat felvételeket, amiket megzavartak. Ezt azért készítették, mert az Együtt szerint Rogán hazudott, mikor azt állította, hogy ők "senkinek a rendezvényét nem szokták megzavarni". A mondat kollégánk nehezen elkészített interjújában hangzott el, amit itt nézhet meg:

Nagyon eldugták Rogánt, de megtaláltuk