Péter, Pál
19 °C
32 °C

Lázár megdöbbent, hogy a Momentum bement az Origóba

DSZZS20170518016
2017.05.18. 14:19

Brüsszel vagy Budapest: ez lesz a kérdése az elkövetkezendő egy-két év vitájának az EP és Magyarország viszonyát illetően – mondta Lázár János a 88. kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter két mondat után jutott el Soros Györgyig: eszerint a milliárdosnak sikerült érdekeinek megfelelően irányítani az Európai Parlamentet, ahol szerdán „baloldali provokációval” sikerült elfogadni egy olyan határozatot, amely nyomán eljárás indulhat Magyarország szavazati jogának felfüggesztése érdekében.

Lázár szerint ma többségben vannak az EU-ban azok az erők, amik szerint egyre több ügyben Brüsszelnek kellene döntenie – ezt a magyar kormány ellenzi.

Lázár szerint a két fő elem van, amit nemzeti hatáskörben kell tartani:

  • az adózást,
  • és azt, hogy ki élhet Magyarországon.

„Másfél millió honfitárunk elmondta, miről akarunk mi dönteni” – mondta Lázár a nemzeti konzultáció visszaküldött kérdőíveire utalva. Az érvénytelen októberi kvótanépszavazást – ahol hárommillió felett szavaztak – nem említette meg.

„EP elfogadott határozatában olyanok vannak, amihez semmi köze az EU-nak és az EP-nek. A magyar kormány nem teljesíti az EP kérését, hogy a jogi vagy fizikai határzárat szüntesse meg. A magyar kormányok biztonsága sokkal fontosabb, mint az EP által megfogalmazott politikai dogmák” – mondta a miniszter.

Nem múlhatott el sorosozás nélkül a CEU kérdése sem: Lázár szerint vannak, akik szerint a törvényt nem kell betartani és az nem vonatkozik rájuk. „A kormány nagyvonalú, és a törvényt betartani nem akarókkal is szívesen beszélget.”

A Soros-féle Open Society kezdeményezése, hogy a törvények ne vonatkozzanak azokra, akiket ez érint, ez a demokrácia új értelmezése – ironizált a miniszter, megígérve, hogy a kormány eleget tesz az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásban minden jogi kötelezettségének.

Kínában mégis jó a globalizáció

A CEU körüli, nyugati vitával szemben Kínát hozta fel jó példának: új egyetem létrehozásáról is megállapodtak a felek, tehát a magyar államban megvan az együttműködési és tárgyalási kérdés.

A legutóbb Kínában járt Orbán Viktor tárgyalásaival kapcsolatban Lázár elmondta: Mindent megteszünk azért, hogy Magyarország függetlenségét erősítsük és lehetőségeket teremtsünk a magyar gazdaság számára.

Ezért több megállapodás született a magyar érdekérvényesítési kísérlet jegyében, amely egyenrangúnak tekinti a nyugati és a keleti világot.

A globalizáció mindenképp átalakulóban van, hogy ma már nem csak a nyugati világ globalizálja a keleti felet, hanem keletről is jönnek hatások. A nyugati és keleti világ egyformán globalizált – adta meg váratlanul a kormány retorikájának némiképp ellentmondva a globalizáció előrehaladásának előnyeit.

Erősebb hadsereg, több gyerek

Lázár szerint a jelenleg GDP egy százalékát, 400 milliárd forintot kitevő katonai költségvetés 2024-re a GDP 2 százalékára – a gazdaság növekedését figyelembe véve 1200 milliárd forintra – nő.

Magyarországnak képesnek kell lennie megvédenie magát, a NATO fontos szövetséges egy nagyobb konfliktusban lehet – mondta Lázár, aki szerint elsősorban a hadsereg szállítási kapacitásait kell erősíteni, de szárazföldi és légi erejét is modernizálni kell, összhangban a Zrínyi 2026 programmal.

A szerdai kormánynap másik napirendi pontja a haderőfejlesztés mellett a demográfia kérdése volt: eszerint a családok és anyák támogatását kell növelni ahhoz, hogy 30 ezerrel több gyermek szülessen Magyarországon, mint most. Lázár szerint hiba lenne a demográfiai veszteséget bevándorlókkal pótolni, ellentétben azzal, „ahogyan ezt tucatnyi európai ország gondolja.

Lázár ígérete szerint az újabb gyermekeket vállaló családok és az anyák támogatásának szélesítésében van még tartalék, az ezzel kapcsolatos intézkedéscsomag néhány hónapon belül a kormány elé kerül.

Spéderrel nem nagyon beszélhet Lázár

Önkéntelenül is elnevette magát a miniszter, amikor az első kérdés jogát megkapta az Origo. A kérdés a szuperkórházra vonatkozott: Lázár válasza szerint 120 milliárd forintból épülhet fel a budai oldalon a kórház, amelynek helyét kiválasztották, az előkészítés megindult.

A Pesti Srácok arra kérdezett rá, tudott-e a miniszter arról, hogy Rogán Antalnak Spéder Zoltán állítólag már tavaly elmondta: Simicska Lajosnak opciós szerződése van az Indexre.

A Spédert többször és ezúttal is barátjának nevező Lázár sejtelmesen azt válaszolta: csak magánügyben találkozhat Spéderrel, azt is csak visszafogottan kérdezheti meg tőle, hogy hogyan van. Arra nem válaszolt, hogy kitől jött a tiltás, ami miatt nem találkozhat szabadon barátjával. „Ez van” – mondta Lázár a Pesti Srácok visszakérdezésére.

Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. május 18-án.
Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. május 18-án.
Fotó: Szigetváry Zsolt

Május 24-én tárgyal a kormány a 2018-as költségvetés vitájáról: az MNB 3,6, a kormány 4,1 százalékos növekedést vár, Lázár szerint a kormány várakozása is konzervatív. Alapvetően a gazdasági minisztérium mindig óvatosan számolt, akár Matolcsy, akár Varga Mihály vezette azt – mondta Lázár.

Az EU-s támogatásokkal is tételesen elszámolunk, állunk minden szigorú ellenőrzés elé. „Ennyi vegzatúra, mint amit magyar pályázóknak ki kellett állniuk az elmúlt hát esztendőben, nem volt máshol. Ezt persze lehet fokoz ni, küldhetnek kommandókat, mi azonban eddig is és a jövőben is el fogunk számolni a pénzekkel” – mondta Lázár, aki szerint politikai okokkal magyarázható ez az ellenőrzési hullám a függetlenségéért küzdelmet folytató Magyarországgal szemben. Lázár szerint, ha gazdasági oka volna, akkor az a hitelminősítők értékelésében is jelentkezne. (Arra ezúttal nem tért ki, hogy amikor a hitelminősítők értékelése is lesújtó volt, akkor a kormány azt mondta, politikai alapon értékeltek. Azóta sem derült ki, hogyan kerültek ki a hitelminősítők ebből az állítólagos politikai béklyóból.)

Soros akkora, mint egy állam

„Nincs olyan frakció az EP-ben sem olyan bizottsági vezető, akit az elmúlt egy hónapban Soros György emberei ne értek volna el” – mondta Lázár, aki arra azért nem vállalkozott, hogy kimondja: a Fidesz pártcsaládját, az Európai Néppártot (EPP) is elérhette Soros, elvégre ott is volt, aki megszavazta az EP Magyarországot érintő határozatát. „Vannak baloldaliak is az EPP-ben” – mondta Lázár, aki szerint Sorosnak annyi embere van Brüsszelben, mint egy államnak.

Mészáros miatt vizsgálat jöhet

Látszólag a kormányinfón értesült Lázár arról, hogy Mészáros Lőrinc megvette a Tatabánya főterét birtokló cég harmadát, versenyeztetés nélkül. A befektetés azért lehet vonzó, mert a főtéren hamarosan plázaszerű ingatlan épülhet. A miniszter szerint az önkormányzat bizonyára szabályosan járt el, de az ingatlanok értékesítésére vonatkozóan szigorúak a jogszabályok. Biztos vagyok benne, hogy akik ott vannak, gyorsan feljelentést tettek már”, „biztosan fognak kapni a nyakukba feljelentést" – mondta Lázár, megjegyezve, hogy Magyarországon plázastop van.

Az Európai Néppártot is befolyásolja Soros

Az EP-ben nem volt még olyan, hogy a 7-es cikkely eljárására vonatkozó határozati javaslatot fogadott el – ismerte el Lázár, aki szerint ez a nyomásgyakorlás újabb szintje. Bár baloldali provokációnak nevezte a határozat elfogadását, attól tartózkodott, hogy az EPP vezetőjét, Manfred Webert Soros ügynökének vagy általa megtévesztett embernek nevezze. Annak ellenére, hogy Weber módosító indítványt nyújtott be a határozathoz, kérve, hogy a kormány függessze fel a lex CEU-t, és tárgyaljon az amerikaiakkal. „A magyar jogrendszer a törvények felfüggesztését nem ismeri” – mondta a miniszter.

Az EPP-ben is sokféle meggyőződésű képviselő van, vannak dolgok, amikben nem értünk egyet. Mi inkább jobbra állunk a középtől, és vannak, akik inkább balra állnak vagy liberálisak. Meggyőződésük alapján szavaztak, de Soros Györgynek és munkatársainak mindenütt van érdekérvényesítési képessége, az EPP-ben is” – mondta Lázár, de hozzátette:

Az EB kötelezettségszegési eljárásának keretében készek vagyunk a lex CEU megváltoztatására.

Lázár szerint a Fidesz bizalma töretlen az EPP iránt, „a kérdés inkább az, hogy az EPP bizalma töretlen-e a Fidesz iránt”. Van miről beszélnünk – mondta a miniszter, szokatlanul nyíltan elismerve a konfliktust a Fidesz és európai pártcsaládja között.

Rogán bezzeg találkozhat?

Rogán Antal szerdai nyilatkozata arra utal, hogy ő találkozhat Spéderrel, míg Lázár – a kormányinfón elmondottak szerint – annyira nem. „Milyen bölcs megfigyelés ez” – mondta az Index kérdésére Lázár, aki nem volt hajlandó elismerni, hogy Orbán Viktor személyesen tiltotta meg, hogy találkozzon Spéderrel.

„Nem hiszem, hogy sajtóügyeket nekem kellene megvitatnom bárkivel is. Elfogult vagyok az ügyben” – ismerte el Lázár, aki szerint a sajtókapcsolatokért felelős miniszternek, Rogánnak érdemes sajtóügyeket megvitatnia.

A CÖF közpénzt kap

Orbán Viktort súlyos korrupciós vádakkal illette Gyurcsány Ferenc, de konkrétumok nélkül. Lázár szerint Gyurcsány összevissza beszél zagyvaságokat, komolytalanul viselkedik a konkrétumokat nélkülöző vádaskodásaival. Lázár nem tudja, hogy Orbán beperli-e ezért Gyurcsányt, de „a gyakorlat 30 éve az, hogy a kormányfő nem perel, ez egy helyes gyakorlat”.

A CÖF 508 millió forintot kapott a Magyar Villamos Művektől (MVM), így a kormányhoz közeli civil szervezet „elszámolással tartozik az MVM felé. Ez kikérhető dolog, hiszen ez az adófizetők pénze. Az MVM nyilván a nyilvánosság elé tárja, hogy ez mire ment el az összeg – mondta Lázár, némiképp ellentmondva annak, hogy a CÖF és az MVM egy ideig vonakodott kiadni a támogatásról szóló adatokat.

A CÖF egy civil szervezet, amely elmondja a véleményét. Lázár szerint az MVM, mint állami cég esetében nem az akérdés, hogy kinek ad támogatást, hanem hogy adhat-e egyáltalán. A cég sportcélra, kulturális szervezetek működésére is ad pénzt, Lázár szerint a CÖF így egy a sok támogatott közül. Mindig lesznek olyanok, akik nem kapnak és azt mondhatják, hogy azért, mert nem tetszenek a cégnek – mosta össze Lázár a kormánypárti, politikai akciókat végrehajtó CÖF és a kulturális szervezetek támogatásának gyakorlatát.

Azt azonban egyértelműen kimondta: az MVM által a CÖF-nek adott 508 millió forint közpénz.

A 444.hu kérdésére megerősítette, hogy közpénz minden állami cég pénze. Szerinte azonban erről a CÖF a törvényeknek megfelelő módon tájékoztatást adott. Megkerülte a kérdést, hogy az átláthatóság erősítésére hivatkozva tervezett civiltörvény – amely a külföldről támogatott szervezetekre róna újabb adminisztratív kötelezettségeket, előírva, hogy mindenütt külföldről támogatott szervezetnek nevezzék magukat – akár kiterjeszthető volna a CÖF-re is, hiszen az indoklás arról szól, hogy ezek a szervezetek bele akarnak szólni a magyar politika alakításába, ezért a szélesebb nyilvánosság előtt is láthatóvá kell tenni forrásaikat (amelyekről a beszámolóik egyébként is hozzáférhetők.) Lázár szerint ezzel a kérdéssel Gulyás Gergelyhez kell fordulni, a kormány keveset foglalkozott az utóbbi időben a kérdéssel.

Nézze meg Lázárt, ahogy nyugtatót javasol, és ahogy a Spéder-találkozókról mesél:

Németh Szilárdnak elgurult a gyógyszere

Áder János államfő legutóbbi eskütételekor kitért az eldurvult közbeszédre, amelyben elismerte a kormánypártok felelősségét is. Lázár azonban elzárkózott attól, hogy a közbeszéd eldurvulásának újabb jeleként minősítse Németh Szilárd nyilatkozatát, amely szerint a Kálvin téren megvert nő ügye Soros-féle provokáció volt.

„Amit a köztársasági elnök mondott, azt a dolgot igazságtartalma miatt magamra vettem. Másét nem tudom magamra vállalni, az ügy részleteit nem ismerem. De ne várja, hogy egy képviselőtársamtól elhatárolódjam” – mondta Lázár, aki szerint érdemes az embernek lenyugodnia, nyugtatót, vagy esetleg nem gyógyszernek minősülő szert magához vennie. Bár úgy tűnt, mintha ezt kifejezetten a rezsibiztosnak javasolta, Lázár pontosított: ezt mindenkinek érdemes megfontolnia. „Több humor és nagyobb nyugalom segítene az országnak.”

Lázárt megdöbbentette a Momentum

A kormányinfón újságírói kérdés során értesült Lázár János a Momentum csütörtöki akciójáról, amely során a párt elnöke bement az Origóba, hogy beszéljenek a kormányzati propagandát terjesztő újságíróval.

„Meg vagyok döbbenve. Úristen” – reagált a miniszter az Echo Tv kérdésére, amely szerint olyan már volt, hogy újságírók oknyomoztak politikusokkal szemben, de olyan még nem, hogy egy politikai szervezet vegzálta volna újságírókat.

Az újságíró szerint a Momentum mozgalom rátört a szerkesztőségre.

„Sajtószabadság van, ezt mindig elfelejtik. Nem bírnak magukkal” – mondta Lázár, aki szerint a választási kampány közeledtével szemmel nagyon nehezen észrevehető pártok küzdenek azért, hogy észrevegyék őket. A sajtószabadság nem az, amikor a Momentumnak igazat adnak, hanem az is, amikor nekik nem adnak igazat... Remélem, hogy a következő egy évet nem ez fogja jellemezni.

Megdöbbentő, hogy úgy gondolja egy politikai párt, hogy csak azért, mert új, bárkivel szemben, bármelyik médiacsapattal, bármelyik újságíróval szemben bármit megengedhet. Ezt hibának gondolom.

– jelentette ki Lázár.

(Borítókép:Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. május 18-án. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)