Semmilyen visszaélést nem tártak fel a Gyermekrák Alapítványnál

2017.05.19. 15:33 Módosítva: 2017.05.19. 15:34

Három és fél évig vizsgálta a Gyermekrák Alapítvány ügyeit a rendőrség, az ügyészség és az adóhatóság, és ez idő alatt egyetlen forint szabálytalan felhasználását nem állapították meg, közölte az alapítvány jogi képviselője.

A rákos gyermekek megsegítésére létrejött alapítvány ellen azután kezdődtek vizsgálatok, hogy az Index 2013 decemberében egy videóban mutatta be: Balogh István, az alapítvány vezetője reggelente a szervezet gyermekmentő autójával jár be dolgozni, ami a dugókat kikerülve a buszsávon és megkülönböztető jelzés használata nélkül a villamos síneken is közlekedik. Később több más információ látott napvilágot arról, ami visszaélések gyanúját vetette fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2014 januárjában indított nyomozást, 2016. május 31-én azonban megszüntette az eljárást. A határozat indoklása szerint a szükséges nyomozati cselekményeket széleskörűen elvégezték,

a rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekmény egy esetben sem állapítható meg.

A BRFK határozata szerint olyan további nyomozati cselekmény sem várható, amely a nyomozást később előbbre vinné. Az alapítvány jogi képviselőjének közlése szerint a nyomozó hatóság több éves megfeszített munka után jutott erre az álláspontra.

Az alapítvány ezekre alapozva arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy mostanra bebizonyosodott: a Balogh István tevékenységéről 2013 után a médiában megjelent állítások és híresztelések alaptalanok. Jogi képviselőjük azt közölte: 

Balogh István a munkája során a jogszabályokat mindenben megtartotta, és egyetlen forintot sem használt fel szabálytalanul.

Korábbi helyreigazításunk itt és itt olvasható. 

A sajtóban megjelent állítások miatt az Alapítvány saját számításai szerint az elmúlt években 550 millió forinttal kevesebb támogatáshoz jutott hozzá az 1 százalékos szja-felajánlásokból, mint amennyire a 2014-et megelőző évek tendenciái alapján számíthatott.

Az Alapítvány 2006 és 2009 között a legtöbb, 2010 és 2013 között a második legtöbb egyszázalékos felajánlást begyűjtő szervezet volt. Míg 2013-ban még 221 millió támogatást gyűjtött, 2014-re a hatodik helyre csúszott vissza 70 millió forinttal, 2016-ban pedig a tizedik lett 63 millió forinttal.