Nyáron aláírásgyűjtésbe kezd a Jobbik az európai bérunióért
Már nyáron elkezdődhet Magyarországon az elektronikus, ősz elején pedig a papíralapú aláírásgyűjtés az európai bérunióért - mondta a Jobbik elnöke a Magyar Nemzetnek.
Vona Gábor a lap szombati számában megjelent interjúban hozzátette, kisebb szakszervezetek már jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, és lesznek önkormányzatok is, ahol határozatot fogadnak el róla.
Az MTI szerint az ellenzéki párt elnöke a bérunióval kapcsolatos szakmai lépésekről szólva azt mondta, szerinte első lépésként uniós biztost kellene kijelölni, aki kifejezetten a kelet-közép-európai régió felzárkóztatásával foglalkozik.
Szerinte a bérunió megvalósításához versenyképes vállalkozások kellenek, ehhez pedig át kell alakítani az EU kohéziós politikáját, egészen új alapokra kell helyezni a források szétosztását.
Azzal kapcsolatban, hogy kezdeményezésük az állami szektort is érintené, megjegyezte, hogy el lehet gondolkozni az uniós bérminimum meghatározásán a közszférában. Ennek kigazdálkodására EU-s szerepvállalásra van szükség, a megerősödött országok azonban maguk is többet tudnának befizetni.
Azzal kapcsolatban, hogy ezáltal az EU bizonyos területeken nagyobb beleszóláshoz jutna, Vona Gábor azt válaszolta, a gazdasági uniót hasznosnak tartja, politikailag azonban mindenki őrizze meg önállóságát.