Fogy a magyar

A Területi Statisztikai Évkönyv 2015 szerint mindössze öt olyan járás van az egész országban, ahol többen születnek, mint ahányan a körzetben meghalnak. A kiadvány adatait a HVG rendezte olvasható formába. Ennek alapján:
- Budapest 23 kerületében és a 175 vidéki járás nagy részében az újszülöttek száma évről évre alatta marad a halottakénak.
- Öt járás van, ahol a tendencia megfordult, három Budapest közvetlen vonzáskörzetében (Budakeszi, Szigetszentmiklós és Dunakeszi), kettő Kelet-Magyarországon található.
- A Budakeszi járásban a tízezer lakosra jutó élveszületések mértéke tavalyelőtt viszont már azonos volt az elhalálozásokéval, a Szigetszentmiklósi járásban 2015-ben pedig már valamivel több személy hunyt el, mint ahány újszülött érkezett.
- A Dunakeszi járás maradhat az egyetlen, ahol a születések száma középtávon meghaladhatja a halálozásokét.
- Borsodban az Encsi járásban 0,5, a Hajdú-Biharban található Hajdúhadházi járásban 3,1 ezrelékes volt a természetes szaporodás éves mértéke.
- A demográfiai leépülés Heves megye északi részén, a Bélapátfalvai járásban volt a legnagyobb, itt a természetes fogyás mértéke a másfél százalékot is meghaladta.
- Kritikus a helyzet a Letenyei, a Zalaszentgróti, a Lenti, a Bácsalmási, a Csongrádi, a Mezőkovácsházai, a Tokaji és a Pétervásárai járásban, itt 1 százalékos létszámcsökkenést regisztráltak.
- A KSH legfrissebb adatai alapján tavalyelőtt az osztrák határ melletti Körmendi járásban született relatíve a legkevesebb újszülött Magyarországon, tízezer lakosra mindössze 67 csecsemő jutott 2015-ben. A skála másik végpontján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsi járás áll, tavalyelőtt tízezer lakosra 150 újszülött jutott.
- A 2010-15 közötti évekre vonatkozó mérés során a vándorlási adatokat nem vették figyelembe.
(HVG)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Fenyő-gyilkosság: újabb perpatvar a tárgyaláson, Portik nem hajlandó a bírósággal beszélni
Nemsokára ítélet születhet a negyed évszázaddal ezelőtti emberölési ügyben.
április 8., 11:34
- Belföld
Elhatárolódott a Budapesti Unitárius Egyházközség a Tisza Párt rendezvényén balhézó egykori lelkészétől
A férfit végül bilincsben vitték el a rendőrök.
28 perce
- Belföld
Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán: Nincsenek gyilkos hajlamaim
Hosszan érvelt az ártatlansága mellett a Fenyő-ügyben.
április 8., 13:38
- Mindeközben
Idegőrlő játék után megvannak a Farm VIP finalistái: „Ilyen rideg ember nem nyerheti meg a Farmot!”
8 perce
- Mindeközben
Hároméves lett Rácz Jenőék kislánya, olyan születésnapi ajándékot kapott, amit egyhamar nem felejt el
1 órája
- Belföld
Reagált a kormány a rekordalacsony születésszámokra
A Kulturális és Innovációs Minisztérium az 1995-ös Bokros-csomagot is hibáztatja.
április 8., 11:14
- Belföld
Vogel Evelin új vállalkozást indított egy ukrán modellel
Magyar Péter korábbi barátnője tulajdonosa és ügyvezetője is a cégnek.
április 8., 11:41
- Belföld
Orbán Viktor a zebrák után nyulakat vásárolt Tiszakürtön
A miniszterelnök videót is posztolt a látogatásról.
április 8., 11:46
- Belföld
Így változik Budapest közlekedése a keddi tüntetés miatt
Több járat útvonala is módosul.
április 8., 13:07
- Belföld
Szándékosan kormányozhattak rá egy autóra Veszprém vármegyében
Az esetről felvétel is készült.
április 8., 11:27
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel nem engedné meg a lányának, hogy egy 10 évvel idősebb férfit vigyen haza: „Rettegek ettől, ha csak belegondolok”
4 órája
- Címlapon
Törölték Rogán Antalt a szankciós listáról
Még soha senki nem került le erről a listáról ilyen rövid idő alatt.
59 perce
- Belföld
Bírságot kaptak a momentumosok a közmédiás akcióért, de folytatják a tüntetéseket és a hídzárakat
A párt szóvivője árulta el a konkrét összeget.
április 8., 13:33
- Belföld
Folytatódik a zord idő, de már látszik a fény az alagút végén
Maradnak a mínuszok, de nappal egyre melegebb lesz.
április 8., 06:13
- Belföld
A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ne legyenek erőszakosak a tüntetőkkel szemben
Hajnali 4-ig kaptak engedélyt a demonstrációra Hadházy Ákosék.
április 8., 06:49
- Belföld
Századvég: a lakosság többsége elutasítja a Pride-ot és a hídfoglalást
Április 8-án újabb tüntetés várható Budapesten.
április 8., 11:07
- Címlapon
A tüntetők meg akarták támadni a Karmelitát és a Sándor-palotát – papírrepülőkkel
Hadházy Ákos meghívná egy kávéra Orbán Viktort szerda reggel.
5 órája
- Címlapon
Kocsis Máté és Hidvéghi Balázs sem hagyta szó nélkül a Magyar Péterről készült mémet
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt elnöke sumákolhat pár hétig Weber úr kénye-kedve szerint.
2 órája
- Címlapon
Több helyen is léket kapott a magyar ipar hajója
A vesszőfutás belső szemmel: a gyatra adatok mellett a bizonytalanság is pusztít.
6 órája
- Belföld
Az Oktatási Hivatal közölte, mikor lehet beiratkozni az általános iskolákba
Az óvodai beiratkozásról is tájékoztattak.
április 8., 13:43
- Belföld
Népszava: rövid videókkal váltaná ki a Belügyminisztérium a drogprevenciós előadásokat
Egy korábbi kimutatás szerint a tanulók egy része már fogyasztott marihuánát.
április 8., 10:59
- Belföld
Rossz hír az Ausztriába tartóknak, több kilométeres sor alakult ki Hegyeshalomnál
Az osztrák hatóságok fertőtlenítik a járműveket.
április 8., 08:45
- Belföld
Vannak betegségek, amelyekben 75 éves kor alatt nem lenne szabad meghalni
A szakemberek szerint főként az életmódnak, de az ellátórendszernek is van ebben szerepe.
április 8., 07:17
- Címlapon
Durván felkavarja a családi házak piacát a kormány döntése
Tízmilliókat kaphatnak a házat vásárlók.
12 órája
- Címlapon
Bosszúhadjáratot indított Kijev, megtámadták az orosz bázist, ahonnan csapást mértek Szumira
16 órája
- Belföld
Megkérdezték Orbán Balázst: tényleg Soros György magyar állampolgárságának elvételére készül a kormány?
A miniszterelnök politikai igazgatója Gavra Gábor vendége volt.
április 8., 09:33
- Belföld
Hadházy Ákos mameluknak nevezte a Kúria elnökét, szerinte ő dönt majd a jövő évi választásokról
Szerinte a Kúria egyáltalán nem foglalkozott a tüntetők érveivel.
április 8., 08:28
- Belföld
Döntött a kormány, jön a többlettámogatás a ragadós száj- és körömfájás miatt
A járvány megakadályozása a cél, Orbán Viktor már aláírta a határozatot.
április 8., 07:41
- Belföld
Gyurcsány Ferenc szerint ugyanarról hazudik a Fidesz és a Tisza Párt
A DK elnöke úgy véli, a magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását.
április 8., 09:43
- Címlapon
Mráz Ágoston Sámuel: Zárul az olló a Fidesz és a Tisza Párt között
A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a következő év nagy feladata a mozgósítás.
5 órája
- Mindeközben
Berki Mazsi elárulta, miből tudja finanszírozni luxusutazásait: „Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de…”
10 órája