Ismét nagyobb arányban nyert a Fidesz, mint legutóbb

2017.05.21. 21:02
A Fidesz jelöltje simán megnyerte a gyulai időközi választást. Kiss Szabolcs 56,2 százalékot kapott, ami a Fidesznek jobb szereplés, mint 2014-ben.

A Fidesz-KDNP jelöltje, Kiss Szabolcs magabiztosan megnyerte a gyulai időközi választást vasárnap. A fideszes jelölt majdnem ugyanannyi szavazatot kapott, 549-et, mint pártja 2014-ben ebben a körzetben, viszont százalékban mérve ez nagyobb arányú győzelmet jelent, mint legutóbb.

Becsyné Szabó Márta jegyző az MTI-nek elmondta: a 2662 választásra jogosult állampolgárból 978-an vettek részt a szavazáson, ketten adtak le érvénytelen voksot. A részvételi arány 36,7 százalékos volt.

  1. Kiss Szabolcs (Fidesz-KDNP): 549 szavazat (56,2%)
  2. Bagi Csilla (Gyulai Városbarátok Köre): 387 szavazat (39,6%)
  3. Kiss Ibolya Brigitta (A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt): 31 szavazat (3,1%)
  4. Dandé András Endre (Munkáspárt): 9 szavazat (0,9%)

Az esélyes a korábbi eredmények alapján a fideszes jelölt volt, az ellenzéki pártok viszont ezúttal egyesítették az erőiket: a Jobbik nem indult, a többi baloldali párt pedig az utolsó pillanatban visszaléptette a jelöltjét. A DK és az MSZP-Együtt külön indult volna, de végül az utolsó pillanatban besoroltak a Városbarátok jelöltje, Bagi Csilla mögé.

A gyulai 8. számú körzetben választást haláleset miatt kellett kiírni. A választás nem befolyásolta a Fidesz többségét a képviselő-testületben, az egyetlen érdekesség az volt, hogy a Fidesznek hogy változott a népszerűsége 2014 óta ebben a körzetben.

2014 októberében a Fidesz-KDNP-s jelölt, Balogh Lajos 55,5 százalékkal nyert (563 szavazat), a második egy helyi civil szervezet, a Városbarátok jelöltje lett jócskán lemaradva: 21,4 százalék (217 szavazat). Persze ennek az eredménynek is örült volna a baloldal, a DK-Együtt-PM-MSZP 14,4 százalékot szerzett akkor (146 szavazat), a Jobbik jelöltje pedig az öt százalékot sem érte el (4,9 százalék, 50 szavazat). A Haza nem eladó nevű párt volt az utolsó, 3,6 százalékkal (37 szavazat).

Látható, hogy a Fidesz népszerűsége semennyire nem rendült meg ebben a körzetben, közel ugyanannyi szavazatot kapott a fideszes jelölt, mint 2014-ben (14-gyel kevesebbet), százalékban még többet is kapott a kormánypárt. Sőt, a szavazatok számának jobban is örülhet a Fidesz, mert egy időközin hagyományosan kisebb a részvétel.

Az ellenzéknek így sem sikerült megszorítania a Fideszt, hogy egyesítette erőit a civil jelölt mögött, viszont a 2014-eshez képest sikerült sokkal közelebb jutnia a Fideszhez a Városbarátok jelöltjének.

Májusban ez már a második időközi választás, amelyet a Fidesz magabiztosan nyer, és Debrecenben is nagyobb arányban sikerült győznie május 7-én, mint 2014-ben.