Lukács
7 °C
22 °C

Feloldhatják a kémper titkosítását

2017.05.23. 08:16

A Magyar Idők kormányzati forrásból úgy értesült, hogy felülvizsgálják a Gyurcsány-kormány két titkosszolgálati vezetője és szakminisztere kémkedési ügyének titkos minősítését.

Ősszel, amikor másodfokon folytatódik Galambos Lajos és Laborc Sándor, a volt NBH egykori főigazgatói és Szilvásy György egykori titkosszolgálati miniszter pere, talán már a közvélemény is megismerheti a pontos részleteket. A lap szerint a kémper a Fővárosi Ítélőtáblán szeptember 11-én folytatódik, 25-én pedig már ítélet is születhet. A főügyészség a három vádlottra felfüggesztett szabadságvesztést kért.

Mint azt Katrein Ferenc, az NBH volt műveleti igazgatója korábban az Indexnek adott interjúban elmondta, 2007-ben Galambos Lajos lehetővé tette, hogy magukat bolgárnak mondó orosz titkosszolgák poligráfos vizsgálat alá vessenek aktív magyar titkosszolgálati középvezetőket az NBH-ban, azaz beengedte az orosz hírszerzőket a cég épületébe.

Mindezért a Katonai Ügyészség Galambost kémkedéssel, miniszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborcot kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát pedig államellenes bűncselekményekkel vádolta meg 2011-ben.

A Debreceni Törvényszék 2013-ban meghozott elsőfokú ítéletében Galambos és Szilvásy egyaránt két év tíz hónap börtönbüntetést, Laborc egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönt kapott, P. ­Lászlót felmentették. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet. A megismételt elsőfokú eljárásban a Kaposvári Törvényszék tavaly valamennyi vádlottat felmentette.