Jól járnak a gyerekesek, egy sor kedvezményt jelentett be Orbán

D KOS20170525010
2017.05.25. 10:59

2018 a családok éve lesz, mondta Orbán Viktor a Családok Budapesti Világtalálkozójának megnyitóján. A miniszterelnök bejelentette, hogy

  • emelik a családi adókedvezmény mértékét, a kétgyerekes családoknak kedveznek majd;
  • a jelzáloghiteles három- vagy többgyerekes családok egy-egy milliót leírhatnak tartozásukból;
  • egy évvel meghosszabbítják a diplomás gyedet, a gyerek kétéves koráig tart;
  • a diákhitel-tartozás felét eltörlik azoknál a fiatal nőknél, akik két gyereket nevelnek, a három- vagy többgyerekes anyák a teljes tartozástól megszabadulnak;
  • bölcsődefejlesztési program indul, ennek a részleteiről még nem volt szó;
  • a Kárpát-medencében elérhető lesz a babakötvény.

Orbán kitűzte azt a célt, hogy 2030-ra másfél százalékról 2,1 százalékra emeljék a születési rátát Magyarországon. Felidézte, hogy 1980-ban még 10,79 millió ember élt hazánkban, ez a szám ma jóval tízmillió alá csökkent, kevesebb mint negyven év alatt majdnem egymillióval lettünk kevesebben.

A kormányfő beszédében megint a migrációra helyezte a hangsúlyt. Azzal vezette fel mondanivalóját, hogy „2015-ben, amikor legutóbb találkoztunk, Európa ostrom alatt állt, most az őket támogató gépezet akadozni látszik. Az illegális migráció balkáni útvonalát sikerült lezárni.”

Szembeállította az „öreg, gazdag és gyenge” Európát azzal az embertömeggel, ami „fiatal, szegény és erős”, és ők idejönnének.

Orbán szerint a frissen szerzett tapasztalatok alapján rendeztük a sorainkat, „sikerült megváltoztatni több nyugat-európai kormány hozzáállását, de Brüsszelben a migrációról való beszéd a politikai korrektség foglya”.

Orbán Viktor nyitóbeszéde a Családok Budapesti Világtalálkozóján

Szél: Szűken értelmezik a család fogalmát

Ellenzéki politikusok szerint a kormány nagyon szűken értelmezi a család fogalmát, így a támogatások sem jutnak el mindenkihez. Erről Szél Bernadett (LMP) és két független parlamenti képviselő, Szelényi Zsuzsanna és az egykor MSZP-s Demeter Márta beszélt a világtalálkozó megnyitója előtt.

Szél Bernadett az MTI szerint azt mondta, hogy a családkonferencia a hagyományos családmodell mellett tette le a voksát, miközben a családoknak mindössze 39 százaléka tartozik ebbe a körbe Magyarországon, így gyakorlatilag kisebbségben vannak.

„Az egyszülős családok vannak különösen kemény helyzetben, miközben minden ötödik család ilyen” – mondta.

Borítókép: MTI