Kövér László többmilliós parkolót avatott 56 hőseinek emlékére

2017.05.25. 07:24

Ha kíváncsi arra, mire is költötte az '56-os Emlékbizottság a hozzávágott közel 9 milliárd forintot, akkor itt van erre egy egészen új példa. Ez itt Balatonfőkajár új Büszkeségpontja, a 3 millió adóforintból megépült, 1956 hőseire emlékező „emlékpark”. A 3 millió forintból 2 295 600 forintot Magyarország kormánya állt, további 800 ezer forintot pedig Balatonfőkajár, a község honlapja szerint maga adott a projektre. Mint láthatják,

hárommillióból épült egy fából faragott kopjafa és nyolc parkolóhely.

Hogy a nyolc darab, szépen lekövezett parkoló hogyan emlékezik az 56-os hősökre, az egyelőre teljes rejtély.

Hacsak úgy nem, hogy az emlékművet maga Kövér László, az Országgyűlés elnöke avatta fel személyesen Balatonfőkajáron, 2017. március 21-én. A kopjafa állt már tavaly október 23-án is, ezt bizonyítja ez a fotó is. Kövér ekkor azonban nem ment el felavatni, hiszen nyilván nem lett volna hol leparkolnia. Én mondjuk egyébként nem csodálom, hogy megvárták a többmilliós parkoló megépítését, mert ha csak úgy leparkolnak az út szélén, hamar kiderült volna, hogy ebben a faluban egyébként a legtöbb helyen nincsen járda.

Sőt, sok helyen még betonozott út sem.

Ha vonattal jöttek volna, bántó módon szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a falu állomásépülete egyébként így néz ki.

Ha busszal érkeznek, akkor pedig esetleg az tűnik fel, hogy a község főtere sem éppen Svájcot idézi. Ide például pont elférne egy kis térkő.

Mégis úgy érezték, hogy járda, utak, vasútállomás helyett egy kopjafa, és egy nyolc férőhelyes parkoló az, amire leginkább szükség van egy magyar faluban. Sajnos az új parkoló végül kihasználatlan maradt, mert Kövér László autója végül az út másik oldalán állt meg.

A balatonfőkajári támogatás egyébként nem számít kiugrónak, rengeteg település kapott az 56-os emlékév keretében 2-5 millió forint közötti összeget „Büszkeségpont” kialakítására, ezekből a műalkotásokból már egyszer mi is válogattunk. Az '56-os Emlékbizottság teljes költéseit itt és itt tudja részletesebben megnézi.