Zoltán
19 °C
32 °C

Elfogadták a csendrendeletet a IX. kerületben

2017.05.26. 06:25

A fideszes többségű ferencvárosi képviselő-testület elfogadta a IX. kerületi szórakozóhelyek nyitva tartásáról szóló rendeletet, írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint ez azt jelenti, hogy a vendéglátóhelyek vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton pedig éjfélig lehetnek nyitva. Jegyzői engedéllyel ugyan el lehet érni ettől, de a külön engedélyeket bármikor visszavonhatják. A rendelet mától, péntektől hatályos.

A lap úgy tudja, hogy a szabályozás nem vonatkozik a világörökség részét képező területekre, illetve azoknak a vendéglátóhelyeknek, amiknek most is van éjszakai működési engedélye, nem kell külön kérvényezniük a 23 óra utáni működést.

A lap megszólaltatott kerületi ellenzéki politikusokat is. Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa szerint elhibázott rendelet, mivel nem teljesen tisztázott az engedélyek visszavonása például. Szerinte, mivel a lakók is kérhetik az engedély visszavonását, ezért eljöhet a "feljelentgetők korszaka".

Jancsó Andrea, az LMP politikusa pedig arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a szabályozás célja az volt, hogy "kezeljék azokat az áldatlan állapotokat, amelyek elsősorban a Tompa utca környékére voltak jellemzők".

A lap hozzáteszi, más kerületekben is várható hasonló szabályozás, például a Józsefvárosban.