Még mindig vizsgálják az Orbán ellen tervezett merényletet

2017.05.31. 07:31

Jelenleg is előzetes letartóztatásban van az a két férfi, akiket másfél éve fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és akik belügyi vezetők akkori közlése szerint Orbán Viktor elleni merényletre készülhettek.

A Magyar Idők arról írt, hogy lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsítják őket, de a hatóságok továbbra is azon dolgoznak, hogy bizonyítsák, merényletre készült a két gyanúsított. A nyomozás határideje 2017. szeptember 21., amit várhatóan meghosszabbítanak majd.

2015 novemberében fogták el az akkor 62 éves gödöllői M. Pétert, illetve az akkor 60 éves budapesti R. Gyulát, akik Budapest felé tartottak autójukkal, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éleslőszereket találtak náluk.

Az üggyel kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László akkori rendészeti államtitkár sajtótájékoztatót tartott, ahol elhangzott, hogy kormánytag ellen készültek merényletre. M. Péter és R. Gyula az államtitkár szerint a Magyar Nemzeti Hadsereghez (MNH) kapcsolhatók; a paramilitáris szervezet tagságát 15-25 főre teszik a titkosszolgálatok. Az MNH akkor elhatárolódott a merénylettől.

Hivatalosan tehát még mindig nem bizonyított, hogy Orbán Viktor ellen terveztek merényletet, és ha elfogadjuk a Magyar Idők értesülését, a hatóságnoknak sem sikerült még ezt bizonyítaniuk. A rendőrség a nyomozás érdekeire tekintettel nem ad bővebb tájékoztatást az eljárásról.