Németh Szilárd megfejtette, miért kilincselt együtt Soros és Botka

2017.06.06. 12:33

Várható volt, hogy a Fidesz a parlamentben is reagál a londoni terrorcselekményre, illetve rugózik még Soros György brüsszeli megjegyzésén („maffiaállam” működik Magyarországon), Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt brüsszeli látogatásán és a kerítéses megjegyzésén. 

A Németh Szilárd, Dömötör Csaba páros hétfőn napirend előtt mindezt egy narratívába zsúfolta, és a fideszes politikusok egy előre kitervelt összeesküvés létezését is levezették.

Németh Szilárd Fidesz-alelnök azt a sokat sejtető címet adta felszólalásának, hogy „Soros megtámadta Magyarországot”, majd megdicsérte magát rögtön, hogy már a címben is óriási igazság rejlik. Németh szerint a londoni merénylet is bizonyítja, hogy a bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár. És magyar emberek már többször is nyilvánvalóvá tették: nem akarjuk, hogy ránk erőltessék a migránsokat, akiket nemcsak azért küldenek, hogy megcsapolják a szociális ellátásokat, hanem némelyeket azért, hogy egyre kiszámíthatatlanabb terrorcselekményeket hajtsanak végre.

Ennek ellenére Soros nem fér a bőrébe, Botka Lászlóval kilincselt Brüsszelben, hogy brutális nyomást tudjanak gyakorolni Magyarországra.

És mivel soros egy-másfél millió migránst akar egy év alatt betelepíteni, "nyílt hadüzenetet küldött Magyarországnak” – vezette le Németh. A Fidesz alelnökét láthatóan nem zavarta, hogy a brüsszeli tudósítások és maga Botka László nyilatkozata szerint sem Brüsszelben, sem soha máskor nem találkozott még Soros Györggyel. 

A fideszes narratíva azonban egy alaposan kimódolt akciót sejtet. A Németh Szilárdra reagáló Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egész pontosan azt a kifejezést használta, hogy az MSZP egy „előre kitervelt összeesküvésben” vesz részt az ország biztonsága ellen.

Dömötör felemlegette, hogy Botka lebontaná a határkerítést, holott az MSZP miniszterelnök-jelöltje egész pontosan azt nyilatkozta, hogy csak abban az esetben, ha ha működne az Európai Unió határvédelmi ellenőrzése, és a közel-keleti helyzet megnyugodna. Dömötör ezt persze nem tette hozzá.

A parlamenti szabályok szerint egyetlen MSZP-s sem reagálhatott a fideszes vádakra, felszólalásokra, Botka pedig ugyebár nem is tagja a parlamentnek. Így a Fidesz azt is elmondhatja majd, hogy a parlamentben senki nem cáfolta a súlyos állításokat.