Szigorítani akarják a VIII. kerületi életet

2017.06.07. 12:55

A rendet és közbiztonságot célzó rendeleteket alkothat csütörtöki ülésén a józsefvárosi képviselő-testület – közölte Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere az MTI-vel. A kisebb súlyú, eddig nem szabályozott kérdések szabályozását egy év elején zajlott kerületi konzultációra alapozták, amiben 11 ezren nyilvánítottak véleményt. Ezt követően széles körben folytattak egyeztetéseket civil szervezetekkel, vendéglátósokkal és rendvédelmi szervekkel – mondta.

A rendeletcsomag három ügycsoportot érint: az éttermek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartását, a közterületek rendjét, továbbá a lakóházak házirendjét. Utóbbit maguk a társasházak határozhatják meg, az önkormányzat akkor tud segítséget adni, ha a közösség hozzá fordul.

A polgármester tájékoztatása szerint a szankcióknál a fokozatosság elvét fogják érvényesíteni, azaz többször figyelmeztetik a rendeletet megszegőket, ezt követően pedig a legalacsonyabb kiszabható bírságot alkalmazzák.

Jóváhagyás kell az éjszakai nyitvatartáshoz

A válaszadók több mint 70 százaléka nagyobb szigorítást sürgetett az éjszakai élettel kapcsolatban, a szabályozás a konszenzus megteremtését célozza – mondta Kocsis. A vendéglátóhelyeknek, kis üzleteknek a lakók jóváhagyását kell bírniuk az éjszakai nyitvatartáshoz. Nem cél a tisztességes vállalkozók ellehetetlenítése – mondta. Azzal magyarázta a szabályozási igényt, hogy az éjszaka is nyitva tartó, szeszes italt áruló boltok nem tudnak ülőhelyet és mosdót biztosítani, így az élet az utcán zajlik.

Azt is célként jelölte meg, hogy az üzletek rendet tartsanak a saját környezetükben, például helyezzenek ki hulladékgyűjtőt.

Az egyik a kutyáját mossa benne, a másik beleiszik

Kocsis Máté beszámolt arról is, hogy Józsefváros közterületei az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek át, ezért fontos, hogy azokat megóvják. Mint mondta, a lakosság szigorúbb szankciókat kért azokkal szemben, akik nem takarítanak fel kutyájuk után, és gyakori panasz volt az is, hogy sokan állatot fürdetnek, ruhát mosnak a szökőkutakban. Ez nemcsak esztétikai probléma, hanem fertőzésveszélyes is, hiszen a víz minőségét nehéz úgy garantálni, ha az egyik ember a kutyáját mossa bele, a másik pedig beleiszik – magyarázta.

Szólt arról is, hogy noha gyakran ismeretlenek azok, akik illegális hirdetményeket helyeznek el vagy falfirkákat festenek, ebben a témában is fel kell állítani a szabályt.

Csak este lehet póráz nélkül sétáltatni

A polgármester gyakori panaszként hivatkozott arra, hogy sokan póráz nélkül sétáltatnak kutyát parkokban, játszótereken. A változás értelmében erre napközben nem lesz lehetőség, csak estétől reggelig, amikor nincsenek ott gyermekek.

A játszótéri eszközökről szólva Kocsis Máté az életszerűséget hangoztatta, ugyanis egyrészt azokat nem 70-80 kilós emberekre szabványosították, másrészt tipikus jelenség, hogy a középiskolások elfoglalják ezeket a helyeket, kiszorítva a gyermekeket. A szabályozás a kicsik és szüleik érdekeit tartja szem előtt, hogy tiszta, csikkmentes játszótéren tölthessék idejüket.

A társasházakat érintő passzusokkal kapcsolatban pedig azt említette: az állattartással, a zajos tevékenységek időpontjával és a közös területek használatával összefüggésben adnak szabályozási lehetőséget az érintetteknek.

A csütörtöki testületi ülésen még több pont módosulhat.

4 milliárd a közbiztonság javítására

Kitért arra is, hogy az elmúlt években 4 milliárd forintot fordítottak a közbiztonság javítására – a térfigyelő kamerarendszer bővítésére vagy a polgárőrség újjászervezésére –, és tavaly 35 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma a kerületben.