A Fidesz embere nyert Csanádpalotán

2017.06.11. 23:33 Módosítva: 2017.06.11. 23:39

A független jelöltként, de a Fidesz támogatásával induló Nyergesné Kovács Erzsébetet választották Csanádpalota polgármesterévé a vasárnap tartott időközi választáson – közölte az MTI.

A választásra jogosult 2445 csanádpalotai közül 1414 vett részt a választáson, 1406 adott le érvényes szavazatot. Nyergesné Kovács Erzsébet 609-en támogatták, a második legtöbb szavazatot, 532 voksot a szintén függetlenként induló, önkormányzati képviselőként is dolgozó Debreczeni István kapta. Gajdics Róza 6, Mikulán László 129, Szügyi László 125, Kovács Zoltán Gábor, a Magyar Munkáspárt jelöltje 5 szavazatot kapott.

A 2800 lakosú, határ menti településen Kovács Sándor polgármester halála miatt kellett időközi polgármester-választást tartani.

Nyergesné legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az ő kampányeseményén láthattuk Lázár Jánost talán életében először csúnyán beszélni, amikor egy helybéli nő kihozta a sodrából. 

Nyergesné a Délmagyarnak elmondta, hogy el fogja felejteni azokat a rossz dolgokat, amik a kampány idején érték, és reményei szerint jól együtt tud majd dolgozni a képviselő-testülettel, de keresni fogja ennek lehetőségét az eddigi ellenfelekkel is, hiszen a város érdeke a legfontosabb. Köszönetet mondott támogatóinak, segítőinek és Lázár Jánosnak.