26 milliót lopott el öregektől, hogy luxusban élhessen

2017.06.14. 12:47 Módosítva: 2017.06.14. 12:49

A magyarul kifogástalanul beszélő, 46 éves szlovák állampolgár, Balaz J. 92 idős embert csapott be, hogy utána játékszenvedélyének hódolhasson, de a debreceni rendőrök leleplezték - számolt be a Zsaru Magazin. 

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály kifosztás és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást – fogvatartása mellett – J. Balazzal szemben. 

rulettkir1
Fotó: Police.hu

A rendőrség honlapján 2016. szeptember 29-én felhívást tettek közzé egy debreceni idős hölgy sérelmére 2016. augusztus 22-én elkövetett kifosztás felderítése érdekében. Azonosították, és 2017. március 6-án Győrben elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját. 

Elvitte a megtakarított pénzt

Balaz az idős nőhöz azzal az indokkal csöngetett be, hogy az áramszolgáltató munkatársa, és jó hírt hozott, 1800 forint túlfizetést akar visszaadni. A férfi elővett egy húszezrest, szabadkozott a pontatlan összegért, majd a nő kihozta a megtakarított pénzét, hogy vissza tudjon adni, a férfi pedig kihasználva az idős korát és lassú mozgását, az összes megtakarított pénzt, 1 millió 50 ezer forintot felkapta, és távozott. 

A férfi 2015. januártól elfogásáig 92 alkalommal követett el idősek sérelmére hasonló bűncselekményeket. J. Balaz közüzemi szolgáltató munkatársának adta ki magát, és így jutott be a sértettek otthonaiba. 

Dubajba és a Seychelle-szigetekre utazott belőle

A nyomozóhatóság a vagyonbiztosítás és a sértettek kárának megtérülése érdekében feltérképezte a szlovák állampolgár életkörülményeit, és ezek szerint az ellopott pénzt luxusutazásokra – többek között Dubai és a Seychelle-szigetek – költötte, valamint nagy részét ruletten elvesztette.

rulettkir2
Fotó: Police.hu

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói 2017. június elején fejezték be a gyanúsított helyszíni kihallgatásait az ország 25 városában, ahol a beismerő vallomások során megmutatta hol és hogyan követte el a bűncselekményeket.

A Debrecenen kívül Budapesten, Cegléden, Dunaújvárosban, Egerben, Győrben, Gyulán, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Sátoraljaújhelyen, Siófokon, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Vácon, Veszprémben és Zalaegerszegen elkövetett, a gyanúsítottal összefüggésbe hozható bűncselekményeket a rendőrség vizsgálja.