Péter, Pál
19 °C
32 °C

Az MSZP-elnök visszaszólt a Momentumnak: Ne zavargásszanak a mi pályánkon!

2017.06.15. 00:13

A Momentum a nolimpiás aláírásgyűjtéssel a Fidesz orra alá tört borsot, ám az utóbbi napokban az MSZP-vel támadt konfliktusa. Fekete-Győr András elnök azt mondta egy fórumon, hogy az MSZP-t a Fidesz pénzeli, így sem megbízni nem tud bennük, sem összefogni nem tud velük.

A Momentum később nem konkrét bizonyítékokkal támasztotta alá ezt a megjegyzést, hanem azzal, hogy elmaradt az elszámoltatás a két pártot illetően, rendre volt MSZP-sek tűnnek fel kormányközeli pozíciókban, illetve több MSZP-s politikus is (Szanyi Tibor, Demeter Márta) kollaboráns szocialistákról beszélt.

Természetesen rákérdezett erre az állításra az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Mészáros Antónia az ott vendégeskedő Molnár Gyula MSZP-elnöktől, aki kemény szavakkal szólt vissza a Momentumnak.

Molnár azt mondta,hogy számára akkor írta ki a Momentum magát "a komolyan vehető politikai pártok közül", amikor Fekete-Győr András azt állította, hogy 2022-re készül. (Később az elnök jelezte, nem úgy értette, hogy 2018-at feladná.)

Akkor ne zavargásszanak a mi pályánkon!

Molnár szerint a momentumosok olyanok, mint "a tehetséges, ifjú partizánok", akik bent az erdőben mindenkire lőnek. De "a partizánok nem nyertek háborút, jöjjenek ki, és álljanak ki rendesen". 

Molnár a kollaboráns vádakra azzal válaszolt, hogy felidézte: éppen most vették őrizetbe Czeglédy Csaba, szombathelyi MSZP-s képviselőt, aki a pártnak ügyvédként is dolgozik. "Ha elviszik a párt ügyvédjét, az kollaboráns párt képét mutatja?" - tette fel a kérdést Molnár, aki szerint ismeri ezeket a vádakat, de az MSZP a következő időszakban is bebizonyítja, hogy Orbán rendszerének leváltásáért dolgozik.

Czeglédy pechje, hogy lehetett mivel támadni

Figyelemre méltó, hogy a pártelnök némiképp másképp értékelte Czeglédy őrizetbe vételét, mint Botka László. Botka ugyanis délutáni közleményében nem húzta magára Czeglédy ügyét. (Ami érthető, hiszen Czeglédyt nem is politikai tevékenysége, hanem egy céges ügye miatt vizsgálta a NAV.) Botka azt írta, hogy kéri a párt etikai bizottságát, vizsgálja ki az ügyet, az ügy rendezéséig pedig függesszék fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződést.

Molnár ezt a döntést helyesnek nevezte, ugyanakkor már arról beszélt, hogy Czeglédyt azért vitték be szerinte, mert "legkeményebb, leghatározottabb szocialista ügyvéd", aki perek százait nyerte a Fidesz ellen. "Pechje, hogy lehetett mivel támadni, és kellően ismert" - mondta Molnár, aki Botkával szemben tehát azt sugallata, hogy politikai koncepciós eljárás zajlik. 

Molnár a Sukoró-ügy ítéletét is koncepciós ügynek állította be. A börtönbüntetésre ítélt TátraiMiklósról és Császy Zsoltról is azt mondta, hogy hisz az ártatlanságukban, és "maximálisan szolidárisak vagyunk velük".