Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Elrendelték Czeglédy és társai előzetes letartóztatását

2017.06.15. 17:17

Az ügyészség kezdeményezésére elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön - írja az MTI.

A gyanú szerint Czeglédy Csaba társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el közel hárommilliárd forint adó befizetését. 

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő iskolaszövetkezetek a gyanú szerint azt a célt szolgálták, hogy Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos adók fizetése alól. 

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.