Céget alapított az embercsempészetre egy magyar házaspár

2017.06.20. 10:57

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt tizenhat ember ellen a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség. A vádlottak - köztük egy Németországban élő, de hosszabb időszakokat a Veszprém megyei Márkón is eltöltő magyar házaspár - személyszállítással foglalkozó német céget alapítottak, majd 2015 januárja és szeptembere között sofőröket szerződtetve, mintegy 152 alkalommal legkevesebb 400 illegális bevándorlót juttattak Magyarországról az Európai Unió más országaiba.

A közlemény szerint a házaspár megállapodott az ügy Magyarországon élő, szenegáli állampolgárságú vádlottjával, hogy a férfi a Németországba tartó migránsokat toborozza, ők pedig a sofőrök, így az utazás szervezését végezték. Az autóvezetőknek bejelentett németországi állást ígértek, de úgy, hogy a próbaidő alatt saját autójukat kell használniuk.

A sofőröket férje utasításai szerint az asszony irányította, ő adta meg az úti célt, azt, hogy hol kell felvenniük az utasokat, valamint kinek a nevére és mekkora összeget kell a viteldíjból átutalniuk. Az utasokat többször a szenegáli férfi kísérte a sofőrökhöz, akik Németországba, néhányszor Csehországba, illetve Ausztriába vitték, majd vasútállomásokon vagy más forgalmas helyeken kitették őket.

Az ügyészség közleménye szerint a tizenhárom megvádolt gépkocsivezető tudta, hogy embercsempészetben vesznek részt.