További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Milliós összegekkel kenték meg bűnözők azt a társaságot, amelynek tagjait kedden őrizetbe vette az ügyészség. Úgy tudjuk, az őrizetbe vettek között van egy ismert debreceni ügyész, Tilk Ferenc, valamint a NAV egyik bűnügyi igazgatója, egy pénzügyőr, továbbá Tilk volt felesége, aki információnk szerint szintén a NAV-nál dolgozott.
A gyanú szerint pénzért cserébe egyrészt információkat szivárogtattak, másrészt elsimítottak néhány kényes ügyet. A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai 14 helyszínen tartottak házkutatást, ahol számos bizonyítékot foglaltak le. Összesen kilenc gyanúsítottja van az ügynek. Hatot már kihallgattak, köztük ötöt őrizetbe is vettek. Úgy tudjuk, Tilkék ellen titkos adatgyűjtés, titkos nyomozás folyt egy ideje, és ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, a Nemzeti Védelmi Szolgálat dolgozhatott rájuk.
Ügyészként Tilk Ferenc kábítószeres vonalon dolgozott a Debreceni Járási Ügyészségen, ebben a témában több fórumot is tartott. Egyszer például egy debreceni iskolában a dizájnerdrogokról és az azokat áruló bűnözői körökről beszélt. Úgy tudjuk, ügyészként Tilk nyomozásokat is irányított.
Egy interjúban Tilk azt mondta, azért szeret ügyészként dolgozni, mert akkor az egész büntetőeljárásra is rálát, hiszen "minden eljárási szakban jelen van". Ez a kijelentés annak fényében különösen érdekes, hogy a gyanú szerint Tilk éppen abból húzott hasznot, hogy folyamatban lévő ügyekben adott ki információkat.
"Álláspontom szerint objektíve az ügyész az, aki a büntetőeljárás során a legkomplexebb rálátással bír a processzusra, hiszen minden eljárási szakban jelen van. Gondoljunk itt arra – és miből másból indulnék ki, mint egy kábítószeres ügyből – részese lehet az információ keletkezésének, az operatív nyomozásnak, hiszen a titkos információgyűjtés során keletkezett adatok megismerésére jogosult és azoknak a büntetőeljárásban történő felhasználására vonatkozó engedélyezési eljárásnak az indítványozója is" – mondta az ominózus interjúban.
Tilk az interjúban arról is beszélt, hogy számára az a siker, ha a szervezett bűnözői kör tagjait úgy tudják eljárás alá vonni, hogy a kábítószereket is lefoglalják és az érintettek is hosszú évekre rács mögé kerülnek. Annyira komolyan vette a drogellenes harcot, hogy őt kérték fel a debreceni Aranyhíd Drogsegély Alapítvány szakmai vezetőjének, ez a civil szervezet az ország egyik legismertebb toxikológusával is kapcsolatban áll.
Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.