A rendőrség mindenképp kordonokkal biztosítja a Pride-ot

2017.07.06. 14:34 Módosítva: 2017.07.06. 17:27

Kordonokkal, teljes területlezárással biztosítja a rendőrség a 22. Budapest Pride szombati felvonulását, írja az MTI a BRFK közleményére hivatkozva. A BRFK azt mondta, az adott körülmények között szükségesnek ítélt erőkkel, eszközökkel biztosítják a főváros területére bejelentett rendezvényeket.

MZS 8756
Fotó: Molnár Zsolt

Előzőleg a Szivárvány Misszió Alapítvány azt írta,  a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan is bejelentette: hermetikus lezárással kívánja biztosítani a szombati Budapest Pride felvonulást, miközben a menet szervezői kordonok nélkül kívánnak felvonulni. Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja múlt pénteken kezdődött. A szervezők már akkor bejelentették: július 8-án kordonok nélkül vonulnak.

A szervezők továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy

ez az eljárás indokolatlan, aránytalan, és a biztonságot szem előtt tartva mindent megtesznek, hogy szabadon vonulhassanak.

A Budapest Pride szervezői évek óta kérik a rendőrséget, hogy ne hermetikus területlezárással biztosítsa a felvonulást. A szervezők az idei menetet minden eddiginél több, több mint 200, a menetet kísérő önkéntes, valamint 50 kamerás jogi megfigyelővel is gondoskodnak a biztonságról, és az esetleges atrocitások rögzítéséről.

Az alapítvány szerint a hónapok óta tartó egyeztetés során a rendőrség együttműködő volt, hivatalos döntésükben mégis azt írták: teljes területlezárással tervezik biztosítani a rendezvényt. Pedig a szervezők úgy értesültek, a "rendőrségnek csupán egyetlen, kisebb ellentüntetésről van tudomása".

A szervezők szerint a lezárás a közúti közlekedést is aránytalanul akadályozza. A szervezők a "biztonságot szem előtt tartva" megtesznek minden szükséges lépést, hogy ne teljesen elzárt útvonalon vonuljanak a résztvevők. Azt írták: erre továbbra is megvannak a törvényes lehetőségek, például alternatív útvonalak választásával. Emiatt a Kossuth téri gyülekező utáni pontos útvonalat egyelőre még nem tudják megmondani. Legvégső esetben viszont - azt írták -

kordonbontásra is sor kerülhet a rendezők részéről.

Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezték, hogy a rendőrségnek akkor is kötelessége biztosítani a rendezvényt, ha a szervezők ilyen módon szabálysértést követnek el. A résztvevőket arra kérik, hogy ennek tudatában vegyenek részt az idei felvonuláson, és a biztonság érdekében fokozottan kövessék a rendezők és menetkísérők útmutatásait.

Lázár János a kormányinfón az erre vonatkozó kérdés kapcsán megjegyezte, a rendőrség jogalkalmazó ebben az esetben, ezt a kérést ( a Pride szervezőinek kérését - szerk.) nem tudja teljesíteni a rendőrség, ha törvényesen jár el.

Ilyen forgalomkorlátozások lesznek

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közzétette, milyen forgalomkorlátozások várhatóak a Pride idején:

  • a kisföldalatti a teljes vonalon közlekedik, de több állomást is lezárhatnak: várhatóan délután 3 és este 6 között a szerelvények megállás nélkül haladnak át a Hősök tere és az Opera közötti, majd fél nyolcig a Hősök tere és az Oktogon közötti állomásokon.
  • a 2-es metró Kossuth Lajos téri megállóját várhatóan délután két órától fél hatig lezárják, a szerelvények csak áthaladnak rajta.
  • a 2-es villamos és várhatóan délután 2 óra és este 6 között rövidített útvonalon, csak a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.
  • a 4-es és 6-os villamos várhatóan fél öttől 17 óra 10 percig az Oktogonnál nem áll meg. Ugyanakkor előreláthatóan 17 óra 10 perctől 17 óra 50 percig a villamosok két szakaszon, megosztva közlekednek: a dél-budai végállomásuktól a Blaha Lujza térig, a Széll Kálmán tértől pedig az Oktogonig.
  • ezen kívül a forgalomkorlátozások számos troli- és autóbuszjáratot is érintenek.