Kocsis Máté pénze is befolyt az Auróra adománydobozába

2017.07.10. 17:09

Az Auróra csapata Facebookra írta ki, hogy közvetve ugyan, de Kocsis Máté pénzével is a közösségi szórakozóhely fennmaradását támogatták. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke ugyanis pert nyert a VIII. kerületi fideszes polgármester ellen, az összeget pedig az Aurórának adta, adományként.

Iványi Gábor az Aurórának elküldött levelében azt írta, személyének lejáratása miatt perelte Kocsist, a peren 300 ezer forint kártérítést nyert. Az összeg tizedét, tehát harmincezer forintot felkínált belőle a közösségi háznak, akik köszönettel elfogadták az adományt.

A civil szervezeteknek is otthont adó, az önkormányzat szemét már régen szúró szórakozóhelyet június 28-án botrányos körülmények között záratták be a VIII. kerületi hatóságok. A helynek megvonták a vendéglátóipari engedélyét, ezzel a hely fenntartását 80 százalékban finanszírozó bevételi forrásuktól vágták el a működtetőket. Az Auróra most közösségi finanszírozásra hajt, az Adjukösszén indított kampányon keresztül a célösszeg valamivel több mint fele folyt be. A vezetők arra számítanak, az engedélyek körüli procedúra hosszan tart majd.