Szervezetten, rendőri biztosítással tépkedik a sorosos plakátokat

19800823 1377206349023588 7631840828928980892 o
2017.07.11. 10:59
Egy hét alatt hat budapesti kerületben is Soros-plakát-eltávolítást szervez az Együtt, mert gyűlöletkampánynak tartja a kormány tevékenységét. A plakáttépkedéseket tüntetésként jelentik be a rendőrségen, így a hatóság tudomásával, járőrökkel biztosítva vasárnap a XVI. kerületben harminc-negyven fő részvételével le is szedtek jó pár plakátot. Szerdán a XI. kerületben, pénteken és szombaton pedig a XVIII., XIX., XII., XXII. kerületekben fognak plakátokat tépni, ami a hazai bírósági gyakorlat szerint szabad véleménynyilvánításnak számít. Azonban a plakátcég akár kártérítési pert is indíthat, egy szakember szerint a leszedett plakátonként legalább tízezer forintos kárt varrhatnak a felelősök nyakába.

„Van fontos eszközünk: a vödör és a víz. (...) Tapétaoldó adalékot tettünk hozzá. És pár szót a biztonságról: senki ne álljon részegen a létrára, valaki mindig fogja meg a létrát, mert súlyos sérülés történhet. A régi tapétát jól feláztatjuk, hogy jó lucskos legyen, kétszer áthengereljük, aztán lehúzzuk, és ennyi. A szemetet pedig bezsákoljuk és elvisszük” – mondta vasárnap a gyakorlati tudnivalókat Vajda Zoltán, az Együtt képviselője a XVI. kerületi plakáttépkedésen.

„Mi vagyunk a társadalomnak az a négyötöde, amelyik nem vett részt ebben a nemzeti meghívott konzultációban. (...) Mi a társadalom többségének véleményét képviselve távolítjuk el ezeket a plakátokat” – fogalmazott az Együtt önkormányzati képviselője.

A szerdai „Nagytakarítás Dél-Budán is!” című, a Facebookon hirdetett esemény szervezője, Kóber György, a dél-budai Együtt elnöke az Indexnek azt mondta, azért döntöttek a plakáttépkedés mellett, mert úgy érzik, reagálniuk kell kormány sokmilliárdos közpénzből lefolytatott hirdetéseire.

„Ami most folyik, az egyértelmű gyűlöletkampány, eljutottunk arra a pontra, ahol már nem elég a plakátok matricázása, amit korábban csináltunk” – fogalmazott. A szerda délután 18 órára a rendőrségen bejelentett plakáttépkedésre az esemény Facebook-oldalán hétfő reggel 110-en jelezték, hogy ott lesznek, és ezren érdeklődtek a demonstráció iránt.

Hétfőn még több kerületre hirdettek plakáttépkedést, pénteken és szombaton Pestszentlőrincen, Hegyvidéken, Budafokon és Kispesten is lesz „Nagytakarítás” esemény. Közben a DK is bejelentette a tiltakozását, keddre a DK átfesti a Soros-plakátokat címmel hirdettek tájékoztatót.

Kóber György az Indexnek azt mondta: kínosan ügyelni fognak arra, hogy a óriásplakátok táblájában ne okozzanak kárt, a kereteket békén hagyják, vízzel, festőhengerrel és spaklival kizárólag a plakátok leszedése a céljuk, ami megítélése szerint belefér a szabad véleménynyilvánítás kereteibe.

De nemcsak szerinte, hanem a hazai bíróságok szerint is

szabad véleménynyilvánításnak számít a politikai tartalmú plakát leszedése,

legalábbis erre jutott egészen friss jelentésében a Kúria joggyakorlat-elemező csoportja, ami az alapjogi szempontok érvényesülését nézte a hétköznapi bírósági ügyekben. Nyolc bíróságnak az alapjogi eseteket tárgyaló ítéleteiből vettek mintát, és azt írják, hogy a magyar bíróságok a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva szüntették meg az eljárást minden olyan feljelentésnél, ahol politikai plakátokat szedett le valaki, másvalaki pedig rongálás miatt tett feljelentést. A TASZ is erre jutott tavalyi cikkében. A jogvédők azt írják, hogy „a plakáttépés egy (meglehetősen radikális) véleménynyilvánítás. A kormány plakátjait letépő korábbi ügyfeleink – mint minden magánember – véleménynyilvánítási szabadsága alkotmányosan védett.”

A vasárnapi, XVI. kerületi eseményről videót is közzétett az Együtt, amin látszik, ahogy a résztvevők akkurátusan feláztatják, majd lehúzgálják a plakátokat. Az esemény előtt, a helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatón az Echo TV kérdésére, hogy a szervező Vajda Zoltán kifizeti-e mindenkinek a plakáttépés után esetlegesen felmerülő költségeket, a résztvevők közül többen bekiabálták, hogy egyrészt mindez nem számít szabálysértésnek, másrészt ha mégis lesz valami, mindenki maga vállalja a fizetést.

Költségek ugyanis felmerülhetnek, mert hiába nem számít bűncselekménynek a plakátrongálás, attól még a plakátcég, amelyik kihelyezte a hirdetéseket, ha akar, kártérítési pert indíthat. Megkérdeztük a plakátokat kihelyező JCDecaux cég PR-felelősét, hogy terveznek-e ilyesmit, amint válaszolnak kérdéseinkre a cikket frissítjük.

Egy másik – nem érintett – plakátcég, az Alfa Plakát Kft. köztéri reklámmal foglalkozó cég tulajdonos-ügyvezetője, Szigeti Péter az Indexnek azt mondta, hogy általában a plakátcégek kérnek az ügyfelektől tartalék plakátokat, de amennyiben az nem elég, vagy nem áll rendelkezésre és újra kell nyomtatni az óriásplakátokat, akkor az darabonként 5-6 ezer forintba kerül. Az újbóli kihelyezés pedig darabonként 3-4 ezer forintba. Tehát letépett plakátonként legalább tízezer forint kár érheti a plakátcéget, amely elképzelhető, hogy lépni fog polgári peres eljárás keretében egy ilyen kiterjedt, több mint száz résztvevővel zajló rongálás esetén.

Kóber az Indexnek azt mondta, a XVI. kerületben vasárnap hat plakátot szedtek le, szerdán Dél-Budán 12-14 plakátot szeretnének eltávolítani. A képviselő azt mondja, vállalja az esetleges polgári perrel járó következményeket.