A meleg keresztények csak másodrendű hívők

Judit, Ákos és Gazsi mindannyian buzgó hívők voltak, a legszorgalmasabb ministránsok és a legjobb hittanosok. Mindhárman melegek. Mindannyiuk életében a kezdetektől fontos szerepe volt a vallásnak, de amikor ráébredtek arra, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, akkor valamilyen formában elfordultak az addigi keresztény közösségtől, miközben a hitüket megtartották. Mind a katolikus, mind a református egyház ugyanis nyíltan elítéli a homoszexualitást, abban az esetben, ha valaki meg is éli vágyait, tehát párkapcsolatot létesít azonos nemű emberrel.

Ákossal a Deák téren találkozunk, és az ottani evangélikus templom hűvösébe menekülve beszélgetünk a melegségéről és a katolicizmusról. Ákos huszonhárom éves, az ELTE-n tanul, de mellette meleg keresztény aktivistaként a Szimpozion Egyesület egyik vezető tagja. Részt vesz különböző keresztényeket érzékenyítő projektekben, párbeszédre ösztönzi a melegeket és azokat a keresztényeket, akik nyitottabban gondolkodnak a homoszexualitásról.

Ákos egy Békés megyei kisvárosból származik és gyerekkorától kezdve járt az ottani katolikus közösségbe, amelyet egy nagyon családias és szerető közegnek ír le. 14 éves volt, amikor rájött arra, hogy meleg. Bár korábban csak negatív dolgokat hallott erről a templomban vagy az iskolatársaitól, számára mégis természetes volt.

„Ez az a fázis volt, amikor a gyerekek elkezdenek belépni a serdülőkorba, és a fiúk jobban kezdenek érdeklődni a lányok iránt, a lányok a fiúk iránt, én meg a fiúk iránt kezdtem el érdeklődni. Ez egy természetes folyamat volt számomra, egyszer csak azt vettem észre, hogy ó, nézem a fiúkat” – magyarázza Ákos.

Annak ellenére, hogy természetes folyamatként élte meg, Ákos nehezen fogadta el, hogy meleg, mert tudta, hogy a vallása bűnnek tartja a vágyait.

Voltak olyan reggelek, amikor úgy keltem fel, hogy na jó, akkor mától kezdve nem leszek meleg, mert úgy éreztem, hogy a családom és a környezetem könnyebben elfogadna, hogyha nem lennék az. De ez kb. mindig addig tartott, hogy kimentem az utcára vagy az iskolában megláttam egy helyes fiút, és akkor kész, vége. Ezt párszor eljátszottam, de végül arra jutottam, hogy legalább magamat nem kellene becsapnom

– meséli.

Ákos nem értette, hogyha Isten maga a szeretet, szeretet formájában nyilvánul meg a földön, akkor hogy lehet bűn az, ha két ember szereti egymást és kitart egymás mellett. Az ő számára a bűn azt jelenti, hogy árt vele magának vagy a környezetének, de nem talált semmi olyat, ami azt igazolná, hogy a melegség ártalmas lenne bárkire is.

„Nem hittem, hogy Isten azt várná, hogy becsapjam saját magamat azzal, hogy átváltozok heterová. A másik lehetőség az lett volna, hogy életem végéig önmegtartóztatásban élek, de nem hiszem, hogy Isten rákényszeríti valakire azt, hogy egyedül, társ nélkül éljen. Ebből arra jutottam, hogy Isten szeret engem és a többi meleget is” – fogalmaz.

Ákos a barátainak és családjának is csak 19 éves korától kezdve mert előbújni, de egy keresztény ismerősének sem mondta el, hogy meleg, mert nagyon félt attól, hogy hogy reagálnának. Ezért inkább szép lassan eltávolodott a vallásos közösségektől. Ákos szerint nehéz volt úgy barátságban maradnia valakivel, akinek nem mondhatta el, mert így nem tudott nyíltan magáról beszélni, és állandóan aggódnia kellett, hogy mikor kérdez valami olyat az illető, ami miatt lebukhat.

Amikor Ákos a fővárosban kezdett egyetemre járni, és mellette aktivistaként tevékenykedni, akaratlanul is lelepleződött az otthoni gyülekezet egyes tagjai előtt, mivel többször is megjelent a médiában meleg témában. Voltak, akik megkeresték, és tudott velük beszélgetni erről, még akkor is, ha nem száz százalékosan fogadták el a homoszexualitást. Régóta ismerték Ákost, ezért megértéssel és szeretettel fordultak felé. Ákos elmeséli, hogy volt egy olyan ministráns társa, aki korábban több homofób kijelentést is tett, és amikor megtudta, hogy Ákos meleg, akkor írt neki egy üzenetet, amiben bocsánatot kért a korábbi kijelentései miatt.

Ákos úgy gondolja, hogy a meleg keresztényeknek sokszor nem azért nehéz, mert maga az egyház vagy a pápa bűnnek tartja a homoszexualitást, hanem azért, mert ha nem tudják felvállalni magukat a közösségükben, akkor idegennek fogják magukat érezni és előbb-utóbb eltávolodnak tőle, ahogy vele is történt.

Meleg keresztényként nemhogy másodrendű hívőként vagyunk a közösségben, hanem úgy tekintenek ránk, mint valami liberális ügynökre, aki veszélyezteti a gyerekeket meg a keresztény családokat. Én ezt akkoriban nem értettem. Hogy veszélyeztetném pont én 15 évesen a keresztény családokat?

– mondja.

Gyárfás Judit ugyan nem katolikus, hanem református, mégis szívesen mesélt az Abcúgnak arról, hogy mennyire volt elutasító az a hitközösség, ahova járt. Judit most 35 éves és 17 éves koráig nagyon aktívan látogatott egy református gyülekezetet, ahol konfirmált is. A vallás annyira meghatározta az életét, hogy gimiben minden nap ott volt a tolltartójában a napi ige.

Gimnazista volt, amikor beleszeretett az egyik lány osztálytársába, akinek be is vallotta érzelmeit. A lány jól fogadta, mivel ő is rajongott a barátnőjéért, de végül valamiért mégsem alakult ki közöttük barátságnál több.

A családtagok közül először a húgának mondta el, aki izgatottan kérte nővérét, hogy meséljen erről, az édesanyja azonban azt mondta, hogy ez nem természetes, mert a Biblia alapján úgy látta, hogy a férfinak a nő a társa, és fordítva. Azóta már ő is elfogadta, hogy lánya a saját neméhez is vonzódik.

Ezután Judit maga mögött hagyta a református gyülekezetet, ahova gyerekkorától kezdve járt. Úgy érezte, hogy az ottani emberek túlzottan szó szerint veszik a Bibliát, még a házasság előtti szex sem fért nekik bele, nemhogy a melegség. Judit éppen ezért nem akarta elmondani senkinek abban a közösségben. Később kiderült, hogy ezt jól is tette. Szintén abban a gyülekezetben volt még egy meleg, aki egy szűkebb közösség előtt elő mert bújni, mire a gyülekezet vezetői kitiltották a hívő párját az istentiszteletekről, csak egyedül járhatott volna. Végül az illető inkább elhagyta a gyülekezetet.

Judit mégis szeretett volna egy vallási közösséghez tartozni, ezért minden nyáron eljárt egy református ének-zenei táborba, ami állítása szerint sokkal nyitottabb volt, mint a korábbi közösség. A táborban beleszeretett a lelkésznőbe, aki nem reagált jól a vallomására.

Postai levélen írtam meg neki, hogy szerelmes vagyok belé. Ő ettől nagyon megijedt, azt mondta, hogy ez így nem oké, de talán még azt is kimondta, hogy ez bűn. Nagyon megdöbbentem azon, hogy így reagált, mert ő is laza és nyitott gondolkodású volt

– meséli Judit.

Judit most már a Mozaik Közösség tagja, ahol keresztényként felvállalhatja melegségét. Judit Ákoshoz hasonlóan fontosnak tartja, hogy a keresztény közegeket minél elfogadóbbá tegye a melegekkel szemben, többek közt ezért idén jelentkezett a Wesley János Lelkészképző Főiskolára, hogy teológiát tanuljon.

Gazsi (A riportalany meleg körökben ismert nevének használatát kérte.) 53 éves, katolikus, gyerekkorától kezdve templomba jár, a családja mindig nagyon fontosnak tartotta a vallási nevelését. Gazsi 14 évesen szembesült a melegségével, de ez csak a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tudatosodott benne, amikor egy lelki nap alkalmával magába nézett.

Ezután 10 évnyi gyötrődés kezdődött, ugyanis Gazsi ekkor már Bencés szerzetes szeretett volna lenni, de nem tudta betartani a cölibátust. Ezzel a melegségét is vissza akarta fojtani, hiszen az egyház szerint, ha nem éli meg vágyait, akkor a homoszexualitás nem bűn.

Végül arra jutott, hogy nem akar egy olyan játékba belemenni, ahol előre tudja, hogy képtelen lesz betartani a játékszabályokat, öngyilkosságba pedig nem akarta üldözni magát. Elment egy pszichiáterhez, akivel bő fél éven keresztül dolgozott azon, hogy elfogadja a melegségét.

„Akkor azt gondoltam, hogy ezt fel kell dolgozni, és ezt nem lehet vallási vonalon, ezért úgy döntöttem, hogy keresek egy pszichiátert. Ez együtt járt azzal, hogy teljesen leépítettem a vallást az életemben, még templomba se jártam” – mondja.

Amikor azonban vége lett a terápiának Gazsi úgy érezte, hogy keletkezett egy nagy űr, hiányzott neki a vallás. Megfordult a fejében, hogy buddhista lesz, de annyira erősek voltak a keresztény gyökerei, hogy úgy döntött szép lassan visszaszivárog a keresztény közösségbe és vallásgyakorló lesz. Ekkor már össze tudta egyeztetni a vallását és melegségét, mert azt gondolta, hogy ő Isten számára a melegséggel együtt van teremtve.

Ahogy ő fogalmazott: ezután „elfogyasztott egy pár lelki atyát”, akik közül volt olyan, aki úgy reagált, hogy figyelmeztette Gazsit, hogy a melegségéről ne beszéljen nyilvános egyházi körökben.

Gazsi megosztott velünk még egy történetet arról, hogy egyszer egy meleg csoporttal kirándulni mentek és betértek egy templomba. Az ottani atya felajánlotta, hogy elmeséli a templom történetét, de a sztoriba beszivárgott egy kis melegellenesség is. Gazsi félt attól, hogy a csoport tagjai rosszul fognak reagálni, de mindenki csendben maradt. Később Gazsi felkereste az atyát és elmondta neki, hogy ezek az emberek melegek, amiért a pap később bocsánatot kért. Gazsi szerint ez azt mutatja, hogy a papok nem is feltételezik, hogy esetleg meleg emberek is ülhetnek a hívek között.