Ez lenne a megoldás a plakáttörvény kijátszására?

2017.07.18. 19:23 Módosítva: 2017.07.18. 19:53

A nép nem betiltható, de a kormány leváltható

– olvasható a Budapesten kedden feltűnt plakátokon, más szöveg azonban nincs rajtuk. A titokzatos plakátok Simicska Lajos plakátcége, a Mahir Kft. hirdetőoszlopain jelentek meg, éppen ott, ahonnan július 15-ével – a lex csicskának is nevezett, erőből átnyomott plakáttörvény értelmében – a Jobbik hirdetései eltűntek. A Mahir a hvg.hu megkeresésére azt válaszolta, ez egy "magánmegrendelő megbízásából közzétett társadalmi célú üzenet" – írja a hvg.hu.

A magánmegrendelő kilétéről a cég természetesen nem adott tájékoztatást, azt viszont lényegében ezzel cáfolták, hogy a hirdetéseket ők maguk rakták volna ki a szabad helyekre. Így tett a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor is, aki a lapnak elmondta, a Jobbiknak a plakáttörvény július 15-i hatályba lépésével minden szerződéses viszonya megszűnt a Mahirral. Bár a felületeket nem ők bérlik, Szabó azt azért hozzátette, hogy a hirdetések mondanivalójával ő maga és pártja is

száz százalékban azonosul.

Az a két szereplő tehát, aki logikusan a dolgok mögött állhatna, tagadja, hogy bármi köze lenne a plakátokhoz, de az, hogy a hvg.hu megkeresésére egy Jobbikos politikus úgy reagált, hogy "Jé, már kint vannak?", azért némi gyanúra adhat okot.

Mindenesetre a jelenleg hatályos szabályozás szerint az újonnan kikerült plakátok nem minősülnek politikai hirdetésnek, elméletileg pedig bármelyik párt megkerülheti a törvényt azzal, ha egy magánszemély, vagy magáncég közbeiktatásával teszi közzé az üzenetet. Ez persze kockázatos lehet, de a számonkéréshez először azonosítani kellene a megrendelőt, ezt pedig nagyban akadályozza a plakátok jelöletlensége.

Annyi biztos, hogy valakinek alig néhány nap alatt sikerült rendkívül ötletes módon meghekkelnie a plakáttörvényt, aminél már csak az lesz érdekesebb, hogy vajon a kormány mit lép majd erre. Főleg akkor, ha a titokzatos plakátok valóban megjelennek majd a Mahir óriásplakátjain is.