Kikutatták: Orbán megelőzi Kossuthot és Széchenyit

nepszav06
2017.07.19. 17:50 Módosítva: 2017.07.19. 17:54
Miközben a kettős állampolgárságról szóló népszavazás traumájáról beszélgettek az akkor MSZP-s Szili Katalinnal Tusványoson, egy érdekes kutatásról is szót ejtettek. A magyar állami fenntartású Nemzetstratégiai Kutatóintézet kikutatta, hogy a jelenlegi Orbán-kormány tette a legtöbbet a határon túliakért. Orbán Viktor pedig jobban képviseli a magyar nemzetet, mint Kossuth Lajos vagy akár Széchenyi István.

A kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás bukását igyekeztek feldolgozni 2017. július 19-én, szerdán Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetemen. A mostani nyilvános terápia különlegessége az volt, hogy ezúttal az akkor még javában MSZP-s Szili Katalin is bekapcsolódott a dologba, és felelevenített néhány kulisszatitkot is az akkori szocialista mindennapokból.

Aki esetleg még nem tudta volna: Szili Katalin egykori szocialista elnökhelyettes és házelnök már nagyon nem MSZP-s. A pártból az előző ciklusban kilépett, 2014-ben már saját párttal indult (ez volt a Kati), most pedig már Semjén Zsolt munkatársa mint autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

Nemzeti gerinctörés

Szili a beszédes "2004 szégyene távolodóban" című beszélgetés alaphangját azzal a kijelentésével adta meg, hogy 2004 decembere "a nemzet gerincét törte ketté", aminek nem lett volna szabad bekövetkeznie. Szili szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazási aláírásgyűjtést már 2004 májusában tárgyalta az MSZP elnöksége, de arra jutottak, hogy nem kell ezzel foglalkozni, mert úgysem gyűlik össze.

Összegyűlt, aztán az időközben miniszterelnökké választott Gyurcsány Ferenc vezetésével a kormánypártok (MSZP és SZDSZ) úgy döntöttek, hogy a nemmel szavazásra buzdítanak. Szili erről egy esti híradóból értesült, és számára "döbbenet volt". Ennek csak nagyon finoman adott hangot nyilvánosan: később lelkiismereti szavazásra buzdított. De így sem lett sikeres a népszavazás.

A nemzet gerincét kettétörte a pártpolitika

– ismételte meg Szili, szerinte mi történt 2004-ben.

Ma 70 százalékos igen lenne. Vagy nem

A beszélgetésen szintén résztvevő Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke akkoriban Székelyudvarhely polgármestere volt. Ő persze ezerrel az igen mellett kampányolt, és olyannyira szoros kapcsolatot ápolt a Fidesszel, hogy Orbán Viktor még a népszavazás eredményhirdetése utáni fideszes elnökségi ülésre is beengedte. Orbán arról beszélt, hogy a stratégia egyszerű, csak az igenek jelentőségéről kell beszélni. Aztán amikor a Fidesz kormányra kerül, ez adta a felhatalmazást a kettős állampolgárság megadására.

Szász később bevallotta azt is, hogy a legnagyobb bűn az volt, hogy egyáltalán kiírták ezt a népszavazást. "Éreztük, hogy baj van", vagyis hogy a magyarországi magyarok nem egységesen támogatják a határon túliakat ebben a kérdésben, aztán mély sebeket okozva

szembesítettük a magyarságot a beteg állapottal

Ugyanakkor ez a népszavazás legalább "katalizálta az utána következő évek történéseit", és ma már teljesen más a helyzet.

Szerinte például ha ma rendeznék a népszavazást, már 70 százalék támogatná. Mindez annak a fényében merész tipp, hogy Papp Z. Attila, MTA Kisebbségkutató Intézet Igazgatója épp ezen a beszélgetésen mondta, hogy a saját diákjainak jó része sem nagyon tudja felsorolni a szomszédos országokat, és hogy melyik országban fekszenek az egyes határon túli városok.

Ugyanerről egy másik résztvevő, Szakály Sándor, Veritas Történetkutató Intézet igazgatója azt mondta: ma szerinte is bőven meglenne az igen, "de kérdés, hány embert tudnánk módosítani". "Az otthon sörözgetők támogatnák", de nem biztos, hogy elmennének megszavazni. Szili Katalin ehhez azt tette hozzá, hogy szerinte alig akadna olyan politikai erő, amely a nemre buzdítana. "Egyet tudnék, maximum kettőt, amely meg merné kísérelni" – mondta Szili.

Orbán megelőzi Kossuthot

2004 feldolgozása közben arról is értesülhettünk, mivel is foglalkozik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, ugyanis a moderátor, Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója ismertetett néhány adatot a "a külhoni magyarság iránti nemzeti érzékenyítést célzó" kutatásból.

A magyarországi társadalom körében végzett vizsgálatban külön rákérdeztek, hogy melyik történelmi vagy ma is élő személy képviselő legjobban a magyar nemzetet. Hogy, hogy nem: Orbán Viktor nyerte a versenyt. Bali azt mondta, hogy inden válaszadó 3 személyt jelölhetett meg, és Szent Istvántól Göncz Árpádon át Hosszú Katinkáig sokféle válasz született. Ebből rajzolódott ki a következő élmezőny:

  1. Orbán Viktor 18,2 %
  2. Kossuth Lajos 15,5 %
  3. Széchenyi István 11,8 %
  4. Petőfi Sándor 9,5 %
  5. Áder János 6,6 %

"Ezt nem mi mondjuk, hanem a magyarok" – tette hozzá Szász Jenő. Ugyanebből a kutatásból derült ki az is, hogy a magyarok megítélése szerint mely kormányok tették a legtöbbet a határon túliakért. Az első és második Orbán-kormányt csak egy kabinet tudta megelőzni: a jelenleg is kormányzó harmadik Orbán-kormány. Az utolsó helyen az első Gyurcsány-kormány végzett hajszállal lemaradva az utolsó előtti második Gyurcsány-kormánytól.