Engedély nélkül kerülhetett be az e-jegy a jegyautomatás projektbe

DBZOL20170718008
2017.07.25. 13:38 Módosítva: 2017.07.29. 09:37
Egyre szövevényesebb a BKK és a T-Systems közös e-jegyárusó rendszer ügye, és felmerült, hogy a közlekedési társaság megfelelő források és engedélyek nélkül vágott bele a fejlesztésbe.

Mint az korábban kiderült, a BKK egy korábbi, az utcai jegykiadó automaták telepítésével és üzembentartásával kapcsolatos szerződését utólag egészítette ki a webes jegyárusító rendszer fejlesztési megbízásával. Az eredeti szerződésben a T-Systems kapta a jegyautomatás megbízást.

Igen ám, csakhogy a jegykiadó automaták fejlesztési projektjét a Főváros kezeli, mert az önkormányzat biztosítja hozzá az uniós forrást is magába foglaló pénzügyi hátteret, ahogy a 24.hu is megírta. A BKK ebben a projektben a megvalósító, és a Főváros mindvégig igen rövid pórázon tartotta.

A Fővárosi Közgyűlési bizottság üléseinek jegyzőkönyveiből az derül ki, hogy a jegykiadó automaták - az úgynevezett TVM, Ticket Vending Machine - projektje ügyében a szerződés legkisebb módosításait is a szavazásra bocsátották. Például amikor a 2016-ban fel nem használt 100 ezer forintot átcsoportosították 2017-re, vagy amikor az addigra már háromszáz egységből álló automata-hálózatot kemény 10 darab új automatával bővítették.

Ehhez képest a TVM-projekt módosításai közt nyoma sincs annak, hogy a Főváros kérte volna egy webes e-jegy kifejlesztését, amihez idén december végéig havi 22 225 000 forint plusz áfa üzemeltetési díj tartozik, ami január 1-től valamiért havi 25 225 000 forint plusz áfára nő.

A BKK és a T-Systems közötti szerződések idén július 13-án, tehát az e-jegy bevezetése napján aláírt 3. számú módosításában található meg minden, ami az e-jegy létét kívánja alátámasztani. Meglepő, hogy a két cég már 2016. december 22-én fejlesztési szándékmegállapodást kötött, amelyben a BKK jogi kötelezettségek nélkül támogatta a T-Systems-t, hogy 2017-ben nyugodtan végezzen el fejlesztéseket a jegyrendszeren.

De még az is bekerült ebbe a szerződésmódosításba, hogy a TVM részben az Európai Unió támogatásával jött létre, ezért szükség lehet utólagos szabályossági vizsgálatra a Miniszterelnökség Közbeszerzési-felügyeleti Főosztálya által. A BKK és a T-Systems pedig a szerződés alapján vállalta, hogy amennyiben probléma van a webes megoldással, azt úgy módosítják majd, hogy lehetővé váljon az uniós források igénybe vétele.

Mint azt írtuk, a BKK nem vállalt jogi kötelezettségeket a T-Systems fejlesztéseire, ám a szerződés szerint csak addig, amíg nem ír alá a két cég jogi kötelezettséget is jelentő szerződést. Ez viszont már megtörtént, Dabóczi Kálmán BKK-vezér megrendelőként, Lakatos András T-Systems-vezér pedig vállalkozóként aláírt egy közös jegyzőkönyvet az online webshop megnyitásáról.

Már csak azt nem tudjuk, hogy a T-Systems-nek egészen pontosan mit kellett leszállítania. A közzétett  szerződésmódosítás végéről  ugyanis lemaradt a második melléklet, amely a webes értékesítési szoftver, valamint az ellenőri készülékek pontos műszaki leírását tartalmazná. Azért is lenne izgalmas látni a műszaki specifikációt, mert a szerződés kitér arra is, hogy a megrendelő BKK átadhatja az ellenőri applikációt a MÁV-Startnak. Ahhoz viszont, hogy az app a vasúti eszközökön is működjön, azt eleve úgy kell kifejleszteni, hogy kompatibilis legyen. 

A BKK és a T-Systems korábbi közös sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a vizes vb és a bevezetés időpontja között nincs összefüggés. Ehhez képest a szerződésmódosítás első mellékletében szó szerint az áll, hogy "a TVM rendszer a korábbiakban nem rendelkezett webes értékesítési felülettel és lehetőséggel, ezt a funkciót a FINA Világbajnokság alatti zökkenőmentes díjtermék-értékesítés megvalósíthatósága érdekében szükséges bevezetni".  

Megkérdeztük a BKK-t és a Fővárost, hogy

  • Milyen felhatalmazás alapján került módosítás a TVM-szerződésbe?
  • Milyen költségvetésből finanszírozzák az e-jegyet?
  • Veszélyezteti-e az uniós támogatást a TVM projekt új elemmel történő bővítése?
  • Hol található meg az e-jegy műszaki dokumentációja?
  • Valóban több mint fél éve, 2016 december 22-e óta tudott, hogy lesz e-jegy?

Egyelőre csak a BKK válaszolt, íme:

A BKK online értékesítési rendszerének bevezetése alatt kialakult helyzet tisztázására Tarlós István főpolgármester átfogó vizsgálatot rendelt el. A témával kapcsolatban a vizsgálat lezárásáig nem tudunk információt adni.

A Magyar Idők szombati cikke szerint a  polgári titkosszolgálatok és a Belügyminisztérium kibervédelmi szervezete is vizsgálja a BKK rendszere elleni szervezett kibertámadásként kezelt ügyet.

Borítókép: Balogh Zoltán / MTI.