Darázstámadás miatt került kórházba egy család

2017.07.26. 11:57

Darázstámadás ért egy családot Decsen, miután elindultak hazafelé a játszótérről, írja a Teol.hu. A lapnak az apa mesélt az esetről: ő, a felesége, és két gyerekük - egy hatéves és egy 11 hónapos kislány - hazaflé tartottak, amikor a nagyobb gyerek leült  a járda szélére. Szerencsétlenségükre éppen ott, ahol a föld alatti darázsfészek bejárata volt. Az egyre több kirepülő darázs rájuk támadt.

Hiába futottunk, a darazsak követtek bennünket. Marták a gyerekeket, a páromat és engem is. Az idősebb lány hajából 50-60 darazsat szedtem ki egyesével, a picinek pedig a torkán is van csípés

– mesélte a férfi. A támadás után a család minden tagja kórházba került, kedd délután hagyhatták el az intézményt.Gyógyszereket kaptak az allergiás reakció enyhítésére, írja a lap.

"A darazsak irtását Molnár Dániel, a Hornetclean vezetője végezte el szerdán reggel. Elmondta, hogy valószínűleg német darazsak költöztek a földbe, ahol egy körülbelül focilabda méretű fészket építettek. A szakember becslése szerint 7-8 ezer darázs élhetett ott. Hozzátette, hogy a föld alatti fészkek esetében veszélyt jelent, hogy a vékony földréteg akár be is szakadhat a fészek fölött" - írja a Teol.hu.