A repülőn hagyta laptopját a nemzetbiztonsági bizottság elnöke
Madridban a repülőgépen felejtette a laptopját Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, írja a Magyar Idők. A készüléket – amelyen államtitkok és minősített dokumentumok lehettek – csak órákkal később, a nagykövetség segítségévél tudta visszaszerezi.
Molnár még a húsvét előtti héten utazott a spanyol fővárosba. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke már leszállt a repülőgépről és a terminálban tartózkodott, amikor észrevette, hogy hivatali laptopját a repülőn hagyta. Hiába próbált visszajutni a gépre, nem sikerült neki, a magyar nagykövetség segítsége kellett hozzá.
A konzulátus közbenjárásával végül visszakerült Molnár Zsolthoz a laptop, ami így is órákra felügyelet nélkül maradt.
Kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megerősítette a hírt, hogy a laptopját pár hónappal ezelőtt egy időre elhagyta. Elmondása szerint
Az MSZP elnökségi tagja beszélt a műsorban Botka Lászlóval való konfliktusáról is. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje árulónak nevezte Molnárt, aki Botkával ellentétesen nyilatkozott a párt szövetségi politikájáról. Molnár szerint baráti hangulatú beszélgetésen kompromisszumra jutottak az MSZP miniszterelnök-jelöltjével – írta az MTI.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Belföld
Három településen is új polgármestert választottak
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
10 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
8 órája