A menetrend felfüggesztését kérik a meleg miatt a szakszervezetek

DBZOL20160624036
2017.08.02. 18:14 Módosítva: 2017.08.02. 18:20

Rendkívüli intézkedéseket kér az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a két közlekedési társaságtól - tudta meg a Hvg.hu. Köztük a menetrend időszakos felfüggesztését, az első ajtózás átmeneti szüneteltetését is szeretnék kérni a kánikula idejére. 

Az érdekképviselet szerint egyes járatokon embertelen körülmények között kell dolgozniuk a sofőröknek. Előfordul, hogy a tűző napon álló buszban ülve kell várakozniuk a következő fordulójukra úgy, hogy szociális helyiség sincs a közelben. Ha nem lesz változás, a szakszervezet a munkavédelmi hatósághoz fordul.

Az első ajtós felszállást azért kellene szüneteltetni a szakszervezet szerint, hogy az utasoknak és a sofőröknek se kelljen hosszasan várniuk a megállókban. A menetrend felfüggesztésére pedig azért, hogy a járművezetők a hűvösebb pihenőkben kellően regenerálódhassanak két forduló között legalább azokon a végállomásokon, ahol erre lehetőség van.

A szakszervezet azt is elvárja, hogy a közösségi közlekedési cégeknél legalább a rendkívüli kánikulában gondoskodjanak a végállomások gyakoribb ellenőrzéséről, takarításáról és a folyamatos ivóvízellátásról azokon a végpontokon is, ahol nincs szociális helyiség, vagyis még vízvételi lehetőség sem.

Nemes Gábor, az EKSZ elnöke szerint normál időjárási körülmények között sincs rendjén, hogy egyes végállomásokon nincs szociális helyiség, vagy akár kellő mennyiségű hűtött ital nélkül kelljen vezetni órákon keresztül. Nemes levelében emlékeztette a két cég vezetőjét, hogy a rendkívüli kánikulában nem a mindenáron való pontos szolgáltatás, hanem az emberek – a sofőrök és az utasok – biztonsága a legfontosabb.