Tolvajt fogtak a Sziget fesztiválon

2017.08.12. 15:18

A rendőrség honlapján olvasható hír szerint a II. kerületi rendőrök elfogták azt a férfit, aki két holland és egy ír állampolgár sátrából lopott.

Augusztus 12-én, azaz szombat hajnalban a BRFK zseblopási alosztályának nyomozói elfogták G. Roland 46 éves budapesti lakost, aki a gyanú szerint a Sziget fesztiválon sátorozó két holland, és egy ír állampolgártól karórát, illetve mobiltelefonokat lopott.

A nyomozók a férfit az elfogást követően előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi őrizetbe vétele mellett a nyomozó hatóság előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására, írja a rendőrség.

Rendőr vigyázza a rendet a Sziget főbejáratánál, a K-hídnál is
Rendőr vigyázza a rendet a Sziget főbejáratánál, a K-hídnál is
Fotó: Mónus Márton / MTI

Korábban írtuk: három holland dílert fogott el a Szigeten a rendőrség pénteken este 10 óra körül. A holland férfiakat és nőt a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A dílereknél 120 gramm kábítószergyanús anyagot találtak, de mellettük a rendőrök elfogtak még további két holland, és egy brit állampolgárt, akiknél 72 gramm kábítószert találtak. Ellenük birtoklás vétsége miatt indult büntetőeljárás.