A helyi roma vezető küldte arrébb a gyerekgázoló autóst

2017.08.16. 19:20

Egy autós elütött egy útra szaladó kétéves gyereket, ezután lincshangulat alakult ki Ópályiban, több mint százan sereglettek össze, rokonok, ismerősök, és elégtételt akartak venni az autóson. A kisfiút életveszélyes állapotban vitték kórházba. A sofőr a baleset után nem sokkal továbbhajtott, és onnan értesítette a rendőröket.

A Hír Tv úgy tudja a polgármestertől, hogy „a helyi roma vezető tanácsolta a sofőrnek, hogy hajtson el”.

„Atrocitás nem történt, mert helyén kezelte mindenki a dolgot. A kisebbségi önkormányzat vezetője megkérte a sofőrt, hogy fáradjon el, nehogy rosszra forduljon a dolog, amit megfogadott, de észnél volt a gyerek nagyon, mert felhívta a rendőrséget, hogy ő azért ment látótávolságon belül, a rendőrök kivonultak, visszament a helyszínre, tehát mindenki tette a dolgát. A kisebbségi vezető, a rendőrség, annyi, hogy abban a pillanatba ott volt egy felfokozott hangulat, de nem történt atrocitás.”