Molesztálás a bicskei gyermekotthonban: vádat emeltek a vezető ellen

2017.08.24. 09:26 Módosítva: 2017.08.24. 09:28

A Fejér Megyei Főügyészség folytatólagosan megvalósított, nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetőjével szemben, írja a 24.hu az ügyészség közleménye alapján. 

Mint az Index is megírta, a bicskei gyermekotthon köztiszteletnek örvendő, államilag is kitüntetett vezetőjének munkáját a szakma is elismerte, intézetét már az 1997-es gyermekvédelmi törvény előtti időben is nyitott, jól működő gyermekotthonnak tartották. A vezetőt tavaly október elején vádolták meg korábbi lakók azzal, hogy éveken át molesztálta őket. Később újabb áldozatok jelentkeztek hasonló vádakkal. Az intézmény vezetőjét végül október végén helyezték előzetes letartóztatásba.  Az áldozatok 10 és 18 év közöttiek.

A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004-2016 között a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekkel a fennálló alá-fölérendeltségi viszonyát kihasználva szexuális cselekményt végzett, több esetben megkísérelte őket szexuális cselekményre rábírni, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette.

A vádlott 10 gyermek és kamasz sérelmére követte el a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Vádat emeltek a gyermekotthon egyik nevelője ellen is tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az ügyészség indítványozta az otthon vezetőjének letartóztatását, emellett az összes vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és foglalkozásuktól való eltiltásukat kérte.