1,1 milliárdért építtet mini bölcsődéket a kormány

2017.08.25. 12:25

Valamivel több mint egymilliárd forintos pályázat indul mini bölcsődék létrehozására - jelentette be a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin elmondta, az 1,1 milliárd forint keretösszegű, kormányzati forrásból megvalósuló pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, ahol jelenleg nincs bölcsődei ellátás, a lakosságszám 10 ezer alatt van és az egy lakosra jutó adóerőképesség 20 ezer forint alatti, írta az MTI.

Az államtitkár jelezte, a mini bölcsőde január 1-jétől egy új ellátási forma, és létesítésénél kevesebb minimumfeltételnek kell megfelelni. Mini bölcsőde az, ahol legfeljebb 7-8 gyermeket fogadnak, és a jogszabály szerint egy kisgyermeknevelőt és egy dajkát kell csak alkalmazni.

A pályázat során maximum 10 millió forinthoz lehet jutni, és csak 5 százalék önerőt írnak elő a pályázóknak.

Novák Katalin elmondta azt is, arra számítanak, hogy

100-200 között lesz a nyertesek száma, így várhatóan 600-800 új bölcsődei férőhely is létrejöhet a mini bölcsődéknek köszönhetően.

Hatszáz olyan önkormányzat van az országban, amelyek megfelelnek a pályázati kritériumnak - mondta Novák Katalin, hozzátéve, hogy az elnyert összeg 70 százalékát eszközbeszerzésre is lehet fordítani.

Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón azt mondta, tavasszal országjárás keretében mérték fel az igényeket, és a visszajelzések alapján döntöttek úgy, hogy meghirdetik a pályázatot.

A péntektől elérhető forrásra egy hónapig nyújthatók be a pályázatok, eredményhirdetés november végén lesz.