Hajdú Péter nem lát alkalmasabb politikust Orbán Viktornál

2017.08.29. 12:58

Váratlanul őszinte interjút adott Hajdú Péter a 24.hu-nak. A TV2-től az ATV-hez igazolt műsorvezető-producer magáról elmondta:

  • „Amikor tévézni kezdtem az Msat televízióban, láttam, hogy több kollégám nálam sokkal többet tesz le az asztalra, így ki kellett találnom, hogyan tűnjek ki a tömegből. Azt az utat választottam, hogy ha lett egy barátnőm, felhívtam az ismerős újságírót.”
  •  Tehetséggel nem lehet kitűnni.
  • „Attól, hogy jó tévés vagyok, nem feltétlenül a legminőségibb műsort produkálom. Tudom azt is, és tudom a trasht is.”

Bár elmondása szerint nem hívogatja Habony Árpádot, hogy interjút készíthessen Orbán Viktorral, legfeljebb hivatalos úton keresi a sajtóirodát, néhány fontos megállapítást azért tett a Fidesz javára:

  • Biztos a Fidesz kétharmados győzelmében, amely után szerinte ki kell vonni az ATV-ből a politikát, „mert a kutyát sem érdekli majd. Az emberek azt fogják érezni, hogy örökké minden így marad. Mindez persze jórészt az ellenzék töketlenségének tudható be.”
  • „Aki mindenkit kiüt, az jó bokszoló” – mondta arra, hogy a sajtó java a mészároslőrincek ellenőrzése alá került.
  • „Ha valakinek kétharmada van, minek egyeztetget?” – az ellenzéket 72 százalékos kormánytöbbsége ellenére az alkotmányozásba bevonó egykori MSZP–SZDSZ-koalícióról.

Nem vagyok szervilis, de nem látok a politikai placcon alkalmasabb miniszterelnök-jelöltet Orbánnál

– mondta az ATV producere, aki saját elmondása szerint kis porszemként legfeljebb tanácsokat ad Németh Szilárd általános vezérigazgatónak a csatorna működtetésében.