Vádemelés az iskolásokra támadó szülők ellen

2017.08.29. 10:41

Vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség azok ellen a szülők ellen, akik a halmajugrai általános iskolában megütötték és megfenyegették 12 éves lányuk több osztálytársát.

Az élettársak azután mentek az iskolába, hogy 6. osztályos lányuk előző nap, március 2-án verekedésbe keveredett egy osztálytársával, ami miatt mindkét gyerek figyelmeztetésben részesült. A szülők az igazgatónál tettek panaszt a figyelmeztetés miatt, majd az irodából távozva berontottak a 6. osztály termébe az óra kezdetén.

Az apa első lendületével felborította a középső sor legközelebbi padját, melyben két fiú ült, azután az osztály felé fordulva veréssel fenyegette mindazokat, akik a jövőben esetleg bántani, vagy csúfolni merik a lányát. Ezután leköpte a felborult padból földre került egyik diákot, megütött egy másikat, fellökött egy harmadikat és tarkón csapott egy kislányt. A bántalmazásba ekkor bekapcsolódott élettársa, aki minden ok nélkül felpofozott egy 13 éves tanulót – írta a Heol.hu.

Az osztályfőnök végül csak egy másik nevelő segítségével tudta kilökdösni a két szülőt a teremtől. A történtek a bántalmazott diákok esetében tartós sokkhatással jártak. A járási ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja a két szülőt. A bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.