Olivér
0 °C
4 °C

Mit kapnak a nyugdíjasok, ha nyer az ellenzék? MINDENT

01
2017.08.31. 20:42 Módosítva: 2017-08-31 20:47:54
Totális összellenzéki konferencia volt Csillebércen: a Nyugdíjasok Országos Szövetsége meghívta minden értelmezhető párt elnökét, hogy megkérdezze: ki, mit ígér a nyugdíjasoknak? Volt minden: minimálnyugdíj, senior egyetem, 13. havi nyugdíj, és nagy szembe nézések. Csak Fidesz nem volt. Vona meg Moldova Györgyöt idézett, és tapssal fogadták ott, ahová legutóbb meg sem hívták.

A csillebérci úttörőtáborban csütörtökön egész nap, gyors egymásutánban szólaltak fel az ellenzéki pártelnökök egy megtelt étteremben, hogy elmondják a jelenlévő nyugdíjasoknak, hogy mit csinálnának kormányzati pozícióban a nyugdíjasokat érintő kérdésekben. A szervezők már az elején elmondták, hogy nem azért nem szerepel az előre kiosztott menetrendben a Fidesz, mert nem hívták meg, hanem mert nem jött el. A Fidesz azt írta nekik, Kubatov Gábor ugyan szeretett volna elmenni, de sajnos nem ért rá.

Gyurcsány Ferenc pedig végre újra elemében érezhette magát, amikor szerencsétlen Molnár Gyulát, az MSZP elnökét sikerült egy honthyhannás belépővel megtiporni: hangosan, nevetgélve, mindenkivel kokettálva, papírok aláírásával magára vonva az összes fotós, kamerás figyelmét, miközben Molnár beszélt. Bokros pedig elmondatta meghallgatva az ígéretek sorozatát, hogy ezeket vagy adóemeléssel, vagy más fontos helyről elvett pénzből lehet csak finanszírozni.

Persze a fő attrakció, legalábbis a várakozásokból úgy tűnt, Gyurcsány és Molnár mellett Vona lesz, akinek egy Facebook-bejegyzése miatt/óta naponta új felületeken tolja a Fidesz és a kormánypropaganda, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól. Épp megy egy telefonos kampány, de nyilván lesz óriásplakát, sőt, Németh Szilárd állítólag az alkarjára tetováltatja, hogy Vona kérjen bocsánatot! Persze, ha működik a dolog, hát érthető, hogy nyomja a Fidesz, ők tudják, milyen ez: túl vannak egy Kövér László-féle köteles beszéden. A szervező éppen ezt emlegette fel, mielőtt Vonát hívta színpadra, de menjünk sorban.

Jön a 13. havi nyugdíj

Az Együtt nevében nem Juhász Péter szólalt fel, hanem Spät Judit, aki családi okokra hivatkozva mentette ki a pártelnököt, hozzá is téve gyorsan, hogy Juhásznak négy gyermeke van, szóval ő a maga részéről hozzájárult a jövő nyugdíjrendszerének fenntartásához. És mit csinálna az Együtt: nyugdíjplafont határozna meg, differenciáltan emelne, és azonnal megemelné a nyugdíjminimumot. Spät szerint szomorú, hogy a nyugdíjrendszer vitája leegyszerűsödött a 13. havi nyugdíj kérdésére.

Jó is hogy mondta, hiszen utána Molnár Gyula, az MSZP elnöke beszélt, aki be is jelentette:

Visszaadják a 13. havi nyugdíjat, ha kormányra kerülnek.

De itt még nem volt vége az MSZP-s ígéreteknek:

  • Megduplázzák a nyugdíjminimumot.
  • Nagy ütemben megemelik a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat.
  • Bevezetik a nyugdíjplafont.
  • A szociális otthonok számát megduplázzák.
  • Bevezetik az idősügyi ombudsman intézményét.
  • 62 év fölött rugalmassá tennék a nyugdíjba vonulást.
  • Az idősek elleni bűncselekményeket komolyabban szankcionálnák.

És mindeközben bevonult Feri, aki imádta, hogy rá figyel mindenki Molnár helyett. Majd miután megvolt a produkciója, minden fotós elkészítette a képet, Molnár a végére is ért mondandójának.

Gyurcsány a kompromisszumkereső

Gyurcsány rögtön az elején lehűtötte a várakozó kedélyeket:

Ha az ember pár évig kormányoz, akkor ellenzékben a visszafogottság és mértékletesség erényét megtanulja gyakorolni.

Majd hozzátette, hogy ugyan nem szeretne nyílt vitát kirobbantani a szocialista párttal, de ő nagyon óvatos lenne a 13. havi nyugdíj ígéretével, mert az a költségvetésből kieső évi 250 milliárd forint iszonyatos teher lenne. Nem tartja megalapozottnak, ő inkább az alacsony nyugdíjak felhúzása felé indulna. Az alapnyugdíjjal azért szeretné, ha elérnék az 50 ezer forintot fokozatosan.

Karácsony Gergely is belevágott az ígéretekbe: 60 ezer forintos alapjövedelmet, 90 ezer forintos alapnyugdíjat vezetnének be, amivel újra kellene gondolni a teljes nyugdíjrendszert és szociális hálót. Differenciált emelés mellett állt ki a Párbeszéd elnöke - és miniszterelnök-jelöltje -, és nyugdíjplafont is bevezetne. De Szél Bernadett, az LMP társelnöke is 50 ezer forintra emelt minimálnyugdíjról beszélt többek között.

Aki nyugdíjemelésről beszél, mondja el, miből!

Majd jött Bokros Lajos, aki szépen visszahúzott mindenkit a földre, sőt, egy felszólaló hölgyet kifejezetten elkeserített. Mert Bokros leszögezte, hogy a nyugdíj nem jár mindenkinek alanyi jogon, a magasabb nyugdíj pedig a jó gazdaságpolitika következménye lehet, de nem előzheti meg azt, a korábban hallott ígéretek pedig csak úgy kivitelezhetők, ha elveszik ezt a pénzt az oktatásból, vagy egészségügyből, vagy pedig adót emelnek. Ezekről azonban szerinte nem beszéltek a korábban felszólalók. És itt egy jelenlévő idős úr ledobta az atombombát:

Gondolom, másokban is fölmerült a kérdés, de még akkor is, hogyha népszerűtlen ez a gondolat, de vissza lehetne-e térni a Világbank hitelezéséhez?

Nem tudom, felmerült-e ez bárkiben, de Bokros elmagyarázta, hogy ha hitelből kifizetjük például a magasabb nyugdjakat, és közben arra várunk, hogy szárba szökkenjen a gazdaság, akkor az a gazdaság nem fog szárba szökkenni. Amitől szárba szökken, az a logikus, stabil, kiszámítható, vállakozóbarát, beruházásösztönző gazdaságpolitika.

Fekete-Győr András a Momentum elnöke hamar elfeledtette Bokros Lajos szomorítását: Senior egyetemet hoznának létre a tanulni vágyó nyugdíjasoknak, a szupermarketek házhozszállítását államilag támogatnák, 50 ezerre emelnék a nyugdíjminimumot, iránytaxit működtetnének idős, mozgásában korlátozott embereknek. Fekete-Győr a cselekvés köreit hangsúlyozta, szerinte az egy remek dolog arra, hogy a nyugdíjas generáció közelebb kerüljön a fiatalabb generációkhoz, és fordítva. Aztán, ahogy Molnár beszéde alatt Gyurcsány, itt Fekete-Győr beszéde alatt Vona érkezett meg, magára vonva ezzel a sajtó figyelmét.

A Momentum elnökének felszólalása után a műsorvezető egy kis bevezetővel konferálta fel Vonát. Felemlegette Kövér László köteles beszédét. Szerinte Kövér félig-meddig meggondolatlan szavai ki lettek forgatva, felhúztak rá egy kampányt, és ez eredményt hozott. „Zajlik egy beszédet kiforgató, de még kevésbé igaz módon beszédet kiforgató kampány az országban" - mondta, ezért azt kérte, hogy ezt tegyék most félre, ne áldozzanak rá időt, energiát, ne minősítsék Vona nyugdíjasokat érintő szavait, Facebook-bejegyzését, inkább a párt ígéreteit hallgassák meg.

Vona Moldovát idéz  

Vona meglepően nagy tapsot kapott abban a közegben, ahol főleg balos résztvevők voltak, hátul Moldova György könyveit árulták, sőt, maga Moldova György ült a harmadik sorban. Mellesleg Vona a felszólalásában még idézett is egy mondatot Moldova egyik interjújából.

Vona is elmondta, miket tudnak ígérni: idősügyi tanács felállítása vagy visszaállítása, gyógyszertámogatás növelése, alacsony nyugdíjakat jobban emelné, a korkedvezményes nyugdíjat visszahozná. De persze izgalmasabb volt, hogy a felkonferálás ellenére felhozza-e valaki akár a Facebook-bejegyzését, akár bármit Vona és pártja múltjából, ami miatt legutóbb, 2013-ban nem hívták meg ugyanerre az eseményre. Aztán egy férfi végül megkérdezte, hogy tudna-e adni Vona valami garanciát arra, hogy ez a valódi arca, amit most mutat, vagy a korábbiak, mert azért emlékszik erre-arra.

Vona erre azt válaszolta, hogy nem lehet ilyenre garanciát adni, a politika egy bizalmi kérdés. „Bízom abban, hogy aki belenézett a szemembe, vagy meghallgatta a gondolataimat, az elhiszi, hogy amiről én itt beszéltem, azt nem felolvastam és szabadultam tőle, amint csak lehet, hanem tényleg így gondolom, és ezt szeretném" - mondta. Majd később a következőt mondta:

„Én nem akarom magamat úgy feltüntetni, mintha én hibátlan lennék, vagy a párt múltjában ne lennének olyan pontok vagy pillanatok, amit én ne csinálnék a mai fejemmel másképp. Én magam is részes voltam ennek a politikai közegnek, annak, ami ma Magyarországon a politika, belekerültem ebbe, a magam tapasztalatai, tudása, háttere alapján elhelyeztem magam ebben a koordinátarendszerben, benne is voltam, és aztán eljött egy pont az életemben, amikor úgy éreztem, ebből elég. Ebből ki kell szállni. Hogy ez nem vezet sehová. Inkább akkor kilépek ebből az egészből, és nem politizálok tovább, mert így nincs értelme. Ezt jelenti most nekem a jelenlegi helyzet"

Bármit is jelentsen ez.