Megvan az LMP miniszterelnök-jelöltje
Szél Bernadett 2014-ben már majdnem miniszterelnök-jelölt lett, ám az LMP végül úgy döntött, hogy nem neveznek meg miniszterelnök-jelöltet, mert "ellenzéki szerepre készül a párt". De ha jelöltek volna, akkor Szél Bernadettet jelölték volna.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy az LMP saját jelöltekkel és listával indul a 2018-as választásokon, a miniszterelnök-jelöltjük személyéről azonban ez idáig nem nyilatkoztak.
Szél Bernadett az ATV-ben azt mondta: az országos elnökség támogatja a miniszterelnök-jelöltségét, hogy a végleges döntést a kongresszus fogja meghozni.

Hozzátette: az ellenzék teszetosza politizálása tette fel az i-re a pontot, tartott attól, ha nem lép, akkor elúszik a jövő évi választás. „Érzem magamban az erőt, az eltökéltséget és az elkötelezettséget is” – mondta az LMP társelnöke.
„A férjem – ahogy eddig is – most is mindenben támogat, mert ő is változást és rendet szeretne” – fogalmazott a politikus, aki szerint a 2018-as választás még nincs lefutva.
Szél Bernadett az adásban vitára hívta a miniszterelnök-jelölteket. „Akár ebben a stúdióban, hozzunk ide székeket, nem füstös szobákban kell ezeket a dolgokat megbeszélni” – fogalmazott.